Nincs logikus betegirányítási rendszer
Átalakulás előtt áll a főváros egészségügye, kérdés azonban, hogy az Egészséges Budapest Program nyomán megvalósuló ellátórendszer hogyan illeszkedik az országos betegellátáshoz, a betegek vándorlásához.. A Napi.hu elemzése.
- EBP: Lesz orvos Budapesten 2022-ben?
- Félmilliárd a veresegyházi központnak
- Így bővül a Heim Pál Gyermekkórház
- Lázár népegészségügyről, centrumkórházról
- Új tömbök épülnek az Uzsokiban
- Négymilliárd forint a János kórháznak
- Vasmarokban a Dobogó-projekt
- Harmincmilliárdból újulhat meg a Dél-pesti
- Varga Mihály a budai egészségügyi fejlesztésekről
A magyar egészségügyi ellátórendszer egyenlőtlenségei sokszor terítékre kerültek már. A lap most a fekvőbeteg-ellátó rendszer területi teljesítményét veszi górcső alá, hogy kiderüljön, hogyan érvényesül az elmúlt évek egészségpolitikájának egyik folyamatosan hangoztatott alapelve, a betegút-szervezés, és a megyei ellátási rendszert meghaladó térségi ellátási rendszer. Az elvileg 2012 óta működő térségi ellátás hatékonyságára térségi összegző adatok hiányában csak indirekt módon, a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő területi adataiból, az egyes megyék lakosságának helyben történő ellátási arányából következtettek. A számok alapján úgy tűnik, az elmúlt évtizedek számos intézkedése – kórház-bezárás, ágyszám-csökkentés, volumen-korlát bevezetés, ellátási térségek kialakítása stb. – ellenére még napjainkban sem rajzolódik ki egy logikus országos betegirányítási rendszer. A 10-20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest alig néhány megyében nőtt a saját lakosság helyben történő ellátásának a képessége. Kiemelhető Somogy megye adatainak a javulása a több évtizedes fejlesztési program hatására, viszont Tolna, Nógrád és Pest megye ellátásának jelentős része továbbra sem a megyében történik.
Egyre kritikusabb helyzet alakul ki Észak-Magyarországon, Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Viszonylag alacsony, 10 százalék körüli a betegkiáramlás, de szinte nincsen beteg-beáramlás, tehát BAZ és Szabolcs betegei dominánsan helyben kapnak ellátást, de megyéjük egészségügyi ellátórendszere nem kínál olyan vonzó szolgáltatást, amiért más megyéből idejönnének a betegek. Mellesleg Heves megye betegbeáramlási adatait is csak a mátrai állami szanatóriumok javítják. Vagyis az észak-magyarországi megyék lakosai lassan az országtól leszakadva, egyfajta szűkített alapellátásban részesülnek, ami egészen biztosan más színvonalú, mint a nagy betegvonzó képességű megyékben működő. A pólus másik oldalán Győr-Moson-Sopron áll, amely a jelek szerint egyfajta rejtett térségi központként funkcionál, hiszen betegei 40 százaléka másik megyéből érkezik, miközben paradox módon a megyében történő összegzett kórházi ellátások aránya kisebb, mint amit a lakosság száma indokol.
A tervezett új budapesti ellátási struktúra az Egészséges Budapest Program és az országban zajló betegvándorlások között kapcsolatot és összhangot kell teremteni. Nagy kérdés, hogy a 3 sürgősségi centrumra ráhúzott Egészséges Budapest Koncepció hogyan lehet működőképes, miután a teljes ellátási spektrumot egyik centrum sem lesz képes biztosítani, s talán nem is lenne gazdaságos mindegyikben a teljes szolgáltatási palettát kiépíteni és fenntartani. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi humán erőforrás kapacitással sem biztosítható 3 egyenértékű csúcskórház folyamatos működtetése.
Egyelőre nem tudni, hogy a 3 centrum általános szolgáltatásai mellett a ritkább, de ugyancsak fontos ellátások milyen struktúrában lesznek elérhetők, mindebbe hogyan illeszkednek majd az országos intézetek. Arra pedig főképp nem látszik koncepció, hogy az ország különböző sarkaiból érkező betegkör hogyan férhet majd hozzá az egyes budapesti centrumok szolgáltatásaihoz.
Képtelen helyzet állhat elő, ha a 3 budapesti centrum létrejötte merev és adminisztratív térségi határokat szab az ellátáshoz való hozzáférésben, de akkor is, ha az új centrumok a napi működés során a másik két centrumtól szívják el a szűkös humán erőforrás kapacitásokat.
A hazai egészségügyi ellátó rendszer hosszú távú működésének stratégiai fontosságú kérdése lesz a következő hónapokban zajló egyeztetés a budapesti ellátó rendszer átalakításának részleteiről, a központi térség reális kialakításáról, és a budapesti Semmelweis Egyetem hosszútávú betegellátási szerepköréről. Mindez azonban valójában másodlagos az alapkérdések tisztázáshoz képest, jelesül, kinek és milyen színvonalú ellátás jár a magyar állami egészségügyben. Amíg ezekre a kérdésekre nincs világos válasz, addig indirekt módon, továbbra is egyedi lobbi és hatalmi érdekek mentén szabályozza a rendszer a betegek útjait és gyógyulását.