hirdetés

Harmincmilliárdból újulhat meg a Dél-pesti

Megközelítőleg 30 milliárd forintból megújulhat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az Egészséges Budapest program keretében.

Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője az intézményben tartott sajtótájékoztatón elmondta, ebből a pénzből már az idén hárommilliárd forint rendelkezésre áll, 1,3 milliárd forintból a diagnosztikai és terápiás eszközparkot, valamint az informatikai hátteret fejlesztik, további 1,6 milliárdból pedig egy új, a sürgősségi ellátást is magában foglaló szakrendelői tömb épül a Köves utcai telephelyen. 2017-2018-ban uniós forrás felhasználásával 1,7 milliárdból történtek energetikai fejlesztések is.

A hosszú távú tervek között említette Kucsák László, hogy az új épület elkészülte után a régi épületek elektromos hálózatának és gépészetének felújítása kezdődhet el, valamint megújul a konyhaépület és egy új mosodát is felépítenének. Ezeken felül bölcsőde és óvoda kialakítását is tervezik. A csepeli telephelyen mozgásszervi-rehabilitációs részleget hoznak létre és kialakítanak egy húszágyas hospice osztályt is. A tervek között szerepel egy új MR-készülék beszerzése, továbbá a műtéti ellátást segítő eszközpark is megújul majd. A képviselő kiemelte, hogy Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja indul el az Egészséges Budapest programmal. A szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, a kórházak és a betegellátás leépült, a beszerzések elmaradtak, az egészségügyi dolgozók elmenekültek a pályáról. Kucsák László azt mondta, a Fidesz vezette kormány 2010 óta pótolja vissza a forrásokat, és azóta 77 kórházat, 54 rendelőintézetet, 97 mentőállomást újítottak fel, 23 új rendelő és 30 új mentőállomás is épült.Az Egészséges Budapest program keretében három centrumkórház jön majd létre, 25 kórházat tudnak fejleszteni, és 2025-re megépül az új dél-budai centrumkórház is, ezen kívül hét szakrendelő fejlesztése szerepel a tervek között - közölte a politikus.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, hogy lépésváltás történik az egészségügy területén, és míg az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint állt rendelkezésre a vidéki kórházak fejlesztésére, addig a következő nyolc évben – saját forrásból  700 milliárd forintból újul meg Budapest egészségügyi ellátása. Az államtitkár jelezte, hogy eddig 70 milliárd forint elköltéséről született döntés, ennek egy részéből a tervezés elkezdődhet.

Ralovich Zsolt, az intézmény főigazgatója arról beszélt, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 1778 ággyal az egyik legnagyobb ellátási területű intézmény, és több szakmában a legmagasabb szintű ellátást nyújtja. A kórház a négy telephelyén 45 ezer fekvőbeteget és egymillió járóbeteget lát el évente. A kórházra eddig kevés fejlesztési forrás jutott, de idén elkészült a nővérszálló energetikai korszerűsítése, és több modern diagnosztikai és műtéti eszközt is be tudtak szerezni – mondta a főigazgató.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...