hirdetés

Nem kell GVH-engedély a HospInvestnek

A HospInvestnek nincs szüksége az egri kórház működtetéséhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyére - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kommunikációs munkatársa. Mihálovits András ezt azzal indokolta, hogy sem az egri kórház, sem a HospInvest előző évi piaci tevékenységből származó nettó árbevétele nem éri el a versenytörvényben előírt 15 milliárd forintos határt.
Kapcsolódó cikkek

A Markhot Ferenc Kórház elmúlt évi összes bevétele 6,9 milliárd forint volt, a HospInvest csoporté pedig 14,5 milliárd forint. Az a bevétel, amely az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott gyógyító eljárásokból származik, nem tekinthető piaci bevételnek - tudatta a GVH.
A HospInvest Zrt. 2008. május 19-én kérte a GVH-tól a vagyonkezelés átvételéről szóló tranzakció engedélyezését.
A Heves Megyei Önkormányzat 2007. november 30-án nyilvános pályázatot tett közzé a Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet vagyonkezelésére és üzemeltetésére. Az intézményt a HospInvest november 1-jén vette át 20 évre, a megyegyűléssel március 27-én megkötött szerződése alapján - emlékeztetett a versenyhivatal. A Markoth Ferenc Kórház 2007-es összes bevétele 6,9 milliárd forint volt, ebből 6,5 milliárd az Egészségbiztosítási Alapból támogatási működési bevétel jogcímen kapott összeg. A HospInvest csoportnak, amely gyógyszertárak mellett a kiskunhalasi, a hatvani, a gyöngyösi és a parádfürdői kórházat, valamint a keceli, a jánoshalmai és a kiskőrösi rendelőintézetet működteti, a 2007. évi nettó árbevétele - a csoporton belüli forgalom nélkül - 14,5 milliárd forint volt.
Ebből több mint 7 milliárd forintot tett ki az OEP által finanszírozott egészségügyi közfeladatot ellátó kórházak nettó árbevétele, a nettó árbevétel túlnyomó részét az Egészségbiztosítási Alapból származó forrás adta. Ez utóbbi azért nem számít piaci bevételnek, mert egy kórház esetében kapacitás- és kibocsátás-korlátozás, továbbá szolgáltatási kötelezettség áll fenn. Vagyis nem piaci jellegű döntés eredménye, hogy az Egészségbiztosítási Alapból származó bevételért elvégzi-e az adott tevékenységet - olvasható a GVH közleményében. Ha a bevétel elérte volna a versenytörvényben meghatározott 15 milliárd forintos küszöböt, akkor a GVH érdemben is vizsgálta volna, hogy az összefonódásnak nincs-e versenytorzító hatása. A GVH azonban minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az összefonódásban részt vevő két vállalkozáscsoport 2007. évi nettó árbevétele együttesen sem érte el a 15 milliárd forintot, így az összefonódáshoz a GVH engedélyére nincs szükség - tartalmazza a kommüniké.
A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc kórházat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen. Időközben a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvestet nyilvánította a kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesének. Az ítélet indoklása szerint a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.
Az MTI által korábban megkérdezett jogászok szerint az ítélet nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött szerződést, annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető; ezt meg is tette az egri önkormányzat.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...