Negyven év adóssága gyűlt fel a kórházaknál
A kórházfinanszírozás átalakításának némely napvilágra került elképzeléséről ír cikkében a Népszabadság orvos szerzője.
Az egészségügy egy olyan ágazat, ahol az amortizációt minden közgazdasági racionalitás ellenére, jó strucchoz méltóan nem ismerik el – fogalmaz dr. Weltner János. – Ettől még az épületek, műszerek öregszenek, avulnak, tönkremennek. A felújítás, a selejtpótlás ma nem az épületek és műszerek használatával kapcsolatos bevételhez kötött, hanem tulajdonosi (értsd: állami) kegytől függő „juttatástól”, esetleg pályázatnak álcázott technikákkal végzett osztogatástól függ. Pedig a rendelők, klinikák, kórházak működtetőit részletes jogszabályok kötelezik az állag megőrzésére, az elavult műszerek pótlására.
A szabályok előírják, hogy egyes műszereket a használattól és állapottól függetlenül hány évente kell cserélni, hogy a falfelületeknek, padozatnak milyen állapotban kell lenniük és sok mást. Szerény számítások szerint a szinten tartáshoz a működési költségek több mint 13 százalékára lenne szükség. Illetve ma már még többre, mert az amortizáció költségvetési tételként való szerepeltetése több mint 40 éve szűnt meg, és azóta jelentős belső adósság gyűlt fel az elmaradt felújítások és teljesítetlen selejtpótlások miatt.
Ezen az sem segít, hogy ma a rendszerváltáskori több mint 100 ezer kórházi ágy kevesebb mint felén folyik aktív gyógyítás, és a Fidesz már 2010-ben kevesellte az akkori 44 376 aktív kórházi ágyat. Sajnos az ágyak üzemgazdasági feltételei is romlottak, mivel az ágyszámcsökkentés nem egyes kórházak bezárása útján, hanem jószerével úgy valósult meg, hogy a kórtermekből egyes vaságyakat kitoltak. Ettől azonban az épületfenntartási költségek nem csökkentek. Ráadásul a betegellátási kvóta (teljesítményvolumen-korlát = TVK) is korlátozza a még megmaradt ágyak kihasználhatóságát, ami tovább csökkenti a gazdaságos működés esélyét – olvasható a nol.hu-n.
