hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nagy Anikó a családbarát szülészetekről

A kormány szerint a gyerekvállalási kedv növelhető, ha családias környezetet teremtenek és a felesleges beavatkozásoktól mentes, magas színvonalú ellátást biztosítanak a szülészeteken, ezért is hirdették meg márciusban "a családbarát szülészetek" pályázatot – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy szakmai konferencián.

Nagy Anikó a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szervezésében tartott, A családdá válás egészségügyi vonatkozásai című tanácskozáson emlékeztetett: a családok évének alkalmából hirdették meg 10 milliárd forintos keretösszeggel a családbarát szülészetek pályázatot. Ezzel is támogatják a várandósgondozás és a szülésfelkészítés megerősítését, "a bababarát szülészetek" országos rendszerének létrehozását, valamint képzéseket is szerveznek a háborítatlan szülések támogatásáért és az anyatejes táplálás minél szélesebb körű elterjesztéséért.

Mára világossá vált, hogy Magyarország fejlődésének alapfeltétele a fenntartható demográfiai fordulat, ehhez támogatni kell a kívánt és a tervezett gyerekek megszületését – fogalmazott az államtitkár. Nemzeti érték és érdek a felnövekvő nemzedék egészségének megőrzése, a betegségek és a halálozások csökkentése, a gyermekvállalási kedv erősítése és a magyar lakosság számának emelkedése. Ezért a kormánynak is kiemelt célja, hogy a családtámogatási rendszer segítségével olyan családbarát környezetet teremtsen, amely vonzóvá teszi a gyermekvállalást. Nagy Anikó kitért arra is, hogy az elmúlt években országszerte újultak meg a szülészetek és duplájára emelték a leadott anyatejért fizetett összeget, jövőre pedig növelik a meddő párok segítésére szánt forrásokat.

Beneda Attila, az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az európai országok különböző válaszokat próbálnak találni a demográfiai válságra, Magyarország azonban nem a betelepítést választotta, hanem komplex családpolitikával igyekszik válaszolni a kihívásokra. A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy a magyar társadalom munkaalapú legyen és a családok minél erősebb szövetéből álljon. Hozzátette, hogy ehhez a társadalom gondolkodását is formálni kell, ezért is nyilvánították 2018-at a családok évévé. Szólt arról is, hogy kutatások szerint az első szülésélmény meghatározza a további gyerekvállalást, ezért is fontos, hogy családbaráttá tegyék a szülészeteket.

Fűrész Tünde, a Kincs megbízott elnöke elmondta: a konferenciát annak alkalmából rendezték, hogy július elsején volt Semmelweis Ignác orvosnak, "az anyák megmentőjének" 200. születésnapja, valamint július 11-én lesz a népesedés világnapja, 1987-ban ugyanis ezen a napon érte el az ötmilliárdot a Föld népessége. A rendezvényen két, demográfiai szempontból kiemelt témát járnak körbe: a családbarát szülészetekről és a lelki egészség gyermekvállalásban betöltött szerepéről tartanak előadást a meghívottak. Fűrész Tünde hozzátette, a népesedéspolitika közös nemzeti ügy és ágazatközi terület, amelyben nem csak a családpolitikának, hanem az egészségügynek, az oktatásnak is van szerepe.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese arról beszélt, bíznak abban, hogy az egészségügyben egyre inkább kulcskérdéssé válik a családbarátság. Megemlítette, hogy jelenleg 19 kórháznak van "bababarát" minősítése, a Magyar Kórházszövetség egri konferenciáján pedig idén először adtak át "családbarát kórházi osztály" elismeréseket, amelyeket 16 osztály kapott meg.

Rosivall László, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke hangsúlyozta: Semmelweis Ignác örökségének megőrzése nemcsak erkölcsi-szakmai kötelesség, hanem "honpolgári büszkeség" is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink