hirdetés
2025. december. 05., péntek - Vilma.
hirdetés

Most a legnagyobb az esélye a paraszolvencia eltörlésének

Az egészségügyben megkezdett béremelést pozitívnak és folytatandónak értékelték azok a szakértők, akik megszólaltak az új kormány előtt álló feladatokról szóló VG-összeállításban.

A kétszer kétharmados felhatalmazással az elértnél sokkal mélyrehatóbb reformokat lehetett és kellett volna véghezvinni az egészségügyben – mondta a Világgazdaságnak Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) elnöke. Szerinte érdemes az elmúlt négy évet az elmúlt nyolc év függvényében értékelni. A jó szándékot nem vitatja, de világosan látszik, hogy nem volt egy olyan egészségügyi kormányprogram, amelyet egyik vagy másik államtitkárnak végre kellett volna hajtania.

Pozitívumként említik a lapunk által megkérdezett egészségügyi szakemberek – Dénes Tamás mellett Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke és Kincses Gyula egészségpolitológus is – a bérek rendezését. Kincses Gyula úgy látja, a politikának nem az egészségügyi rendszer korszerűsítése, hanem az általa látványberuházásnak nevezett szuperkórház a fontos.

Jó lépés volt

  • a vidéki kórházak felújítása,
  • az Egészséges Budapest program elindítása,
  • a béremelések az egészségügyben.

Üdvözölné a szakma

  • a hálapénzrendszer megszüntetését,
  • magasabb GDP-arányos ráfordításokat,
  • az egészségipar támogatását.

A fiatalos lendületű, pragmatikus hozzáállású Ónodi-Szűcs Zoltán egész­ségügyért felelős államtitkárnak talán volt ambíciója az ellátórendszer működésének többlépcsős átalakítására, működési hibáinak csökkentésére. De a politikai támogatottságot nem kapta meg – mondta Kincses Gyula.

A hálapénzrendszert minden megkérdezett az egészségügy méregfogának tekinti. Éger István szerint Magyarország most egy olyan kapuban áll, amelyen át tud lépni. A MOK elnöke olyan együttállást észlel, amelyben a szakma, a gazdasági élet és a politikai elhatározás is együtt van ahhoz, hogy a hálapénzrendszert ki lehessen irtani a hazai egészségügyből.

Éger István úgy látja, hogy ha ezt most nem lépik meg, akkor annak az orvosutánpótlás látja kárát, ugyanis a hálapénzrendszernek torzító hatása van a rezidensek körében, a következő fiatal orvosgenerációt már nem tudják kiképezni. Nemcsak az alacsony bérek miatt hagyják el a pályát az orvosok és a nővérek, hanem a rendezetlenség és a tisztességtelen belső viszonyok miatt is.

A teljes cikk

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...