hirdetés
2024. május. 17., péntek - Paszkál.

A magántőke szerepvállalásának tapasztalatairól

Módosulhat a praxistörvény?

Annak ellenére, hogy az egészségügyben mindmáig a legnagyobb vitát kiváltó kérdések közé tartozik a magántőke szerepvállalása, egyes vélemények szerint a magánosítás mikéntje nem, vagy legalábbis nem megfelelően szabályozott. Az egyéni indíttatáson, értékítéleten túl pillanatnyilag azonban nincs objektív lehetőség arra, hogy megalapozott összehasonlító elemzést készüljön a köz- és magánszolgáltatók által nyújtott ellátás minőségéről és indikátorok híján azt sem mondható meg, melyik működtetési forma gazdálkodása hatékonyabb. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának keddi ülésén (meglepő módon aktuálpolitikai felhangok nélkül) megkezdték az együttgondolkodást a képviselők a magántőke szerepvállalásának tapasztalatairól. A folyamat eredményeként elképzelhető, hogy módosítanak például a praxistörvény jelenlegi kötöttségein.

Számos vita forrása ma az egészségügyben a privatizáció, annak ellenére, hogy néhány területen, így például az alapellátásban és a gyógyszertárak esetén az emberek általában elfogadják a magánszolgáltatók létét. A kórházak esetében ugyanakkor gyakran szélesebb körben vált ki ellenállást a magánüzemeltetés, annak ellenére, hogy az ellátást igénybe vevők számára általában nem a működtetési forma az alapkérdés, hanem az, milyen minőségű ellátást kap(hat)nak az adott intézményben. Magyarországon az alapellátásban a privatizáció alapvetően a 90-es években már lezajlott, ám azóta is folyamatos a magánszféra növekedése. A szándék a 2000. évben jelent meg a kórházakban is; az adatok szerint jelenleg 32 kórház működik gazdasági társasági formában, s ebből 12-t befektető működtet - áll a szaktárca összegzésében. Összességében 1856 aktív és 1358 krónikus ágy működtetését vette át vállalkozás, amely az összes aktív ágy 4,2, az összes krónikus ágy 5 százaléka. Ez az arány egyébként Ciprus és Csehország kivételétől eltekintve hasonló az EU-ban is, ahol általában a kórházi ágyak 5-6 százaléka magántulajdonú, míg Cipruson ez az arány 50, Csehországban 18 százalék.
Az egészségügyi tárcának az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól származó adatai szerint a biztosítóval szerződött szolgáltatók számában – elsősorban az alapellátás miatt – ma a magánszféra dominál, ugyanakkor a források meghatározó hányada közintézményekhez jut: a szerződött szolgáltatók 80 százaléka működik vállalkozásként, és a szféra 24,4 százalékban részesedik a gyógyító-megelőző kasszából. Mindez némiképp ellentmond a Kórház című szaklap nemrégiben megrendezett Sokktalanító elnevezésű vitasorozatán elhangzottaknak. A tulajdonlás és a gazdálkodási forma lehetséges összefüggéseit, előnyeit, lehetőségeit és veszélyeit feltárni igyekvő rendezvényen Gilly Gyula közgazdász ugyanis kifejtette: tudomásul kell vennünk, hogy az egészségügyben a szabályozatlan helyzetben a rendszer spontán folyamatokkal kezdett privatizálódni, s ma az OEP kasszájának 50-60 százalékát magáncégek által nyújtott szolgáltatások finanszírozására költi – látható vagy bújtatott módon. Az ellentmondás feloldására Vojnik Mária államtitkár érdeklődésünkre azt mondta: az OEP – információ híján – nem képes kimutatást készíteni azokról az esetekről, amikor nem egy teljes intézmény működtetése kerül magánkézbe, hanem egy-egy feladatot a kórház alvállalkozónak ad ki (elsősorban képalkotás), vagy független szolgáltatótól vásárolja meg a szolgáltatást (például labor) piaci áron. Alvállalkozások esetén a finanszírozási szerződést az adott kórház köti a biztosítóval, s később – alvállalkozói szerződés keretében – kerül a privát működtetőhöz az általa elvégzett szolgáltatás ellenértéke. (A képalkotó diagnosztikai piacon ma például meghatározó a magánszféra, ám a statisztikák szerint részesedési arányuk 30 százalék alatt van.) Mindezt az államtitkár szerint úgy lehetne áthidalni, ha transzparensek lennének az intézmények magáncégekkel kötött szerződései is, azaz például közzé kellene tenniük azokat az interneten.
Bár a statisztikákban ez ugyancsak nem jelenik meg, az E-Alap egy része ma más csatornákon is magánérdekeltségű cégekhez kerül. A háttérszolgáltatások (iroda, mosoda, élelmezés, takarítás, karbantartás, őrzés és vagyonvédelem) egyre nagyobb hányadát veszik ma már piaci áron, illetve végzik e tevékenységet gazdasági társasági formában. Ez egy 2004-es felmérés adatai alapján csak a fővárosi kórházakban 23,4 milliárd forintos piacot jelentett.
Mint az az egészségügyi bizottság konzultációs napirendjén is nyilvánvalóvá vált: a magántőke szerepvállalásával kapcsolatos problémák tárháza széles. Gondot jelent például, hogy az egészségügyi intézmények finanszírozása szektorsemleges, a befogadás azonban nem. (Emlékezetes, hogy Székely Tamás miniszteri meghallgatásán új befogadási rendeletet és a befogadás transzparenssé tételét ígérte – egyebek között.) Ugyancsak gondot jelent az ágazat duális finanszírozása, valamint az – és erről a bizottság ülésén a magánszolgáltatók egyesületének képviseletében Kollányi Gábor, a HospInvest igazgatótanácsának elnöke beszélt –, hogy bár a magánszolgáltatók ugyanolyan közfeladatot látnak el, nem részesülhetnek például 13. havi bért, struktúraátalakítást, létszám-racionalizálást érintő kedvezményekben.
Bár a magánosítás kérdése egyáltalán nem szabályozatlan – az ellátási kötelezettség az önkormányzatokat terheli, amelyek a feladat átadásához vagyonkezelési jogot létesíthetnek –, az egészségügyi bizottság mindenképp továbbgondolásra ajánlja a kérdést a szaktárcának. Egyebek között azt kell(ene) megvizsgálni, nem szükséges-e a „privatizáció” terén valamiféle egységes szabályozást kialakítani; azt kellene megvitatni, szükség van-e speciális indikátorok meghatározására az ellátás minőségének méréséhez (vagy elegendő a Felügyelet által mindenkire egységesen vonatkozó adatgyűjtés). S azt is meg kellene nézni, fenntartható-e még az alapellátás fejlődését ma már inkább gátló praxistörvény.

 

 

köbli anikó

cimkék

hirdetés

Könyveink