Mit árulhat az orvos a betegének?

Prof. dr. Harsányi László, a MOK Országos Etikai Bizottságának elnöke szerint az összeférhetetlenség elkerülése érdekében indokolt is a szigor, mindehhez ugyanakkor hozzáteszi: konkrét esetekben nagyon nehéz megítélni a kérdést, mert egyrészt sokszor az anyagi kényszer mellett szakmai meggyőződés is áll a háttérben, másrészt a tevékenység sok országban semmilyen komoly etikai dilemmát nem jelent, tehát – néhány szélsőséges esetet leszámítva – nem lehet egyetemes orvosi szabályokról beszélni.

„Kerülendő – a szaktudást és a helyzetet kihasználva – a beteggel való olyan kapcsolat fenntartása vagy folytatása a kezelést követően, amely személyes anyagi előny megszerzésére irányul, vagy bármilyen egyéb magánjellegű előny érdekében történik” – szögezi le a kamarai etikai kódex, bár a későbbi passzusokból kiviláglik, hogy mindezt mégsem tartja eredendően az ördögtől valónak. Mert ugyan „az orvos soha nem használhatja ki a beteggel való kapcsolatát vagy szakmai pozícióját arra, hogy személyes vagy üzleti kapcsolatot létesítsen a betegével vagy annak közeli hozzátartozójával”, viszont ott a mondat második felében a minősítő kitétel, miszerint mindez leginkább akkor aggályos, ha ez a kapcsolat „a beteg kiszolgáltatott helyzetének kihasználására vagy az orvos tisztességtelen előnyszerzésére irányul”.

Megítélés kérdése

Ugyanez a kettősség érhető tetten egy másik paragrafusban is, amelyből kiderül: a kódex nem pártolja ugyan, de önmagában nem azt tekinti etikai vétségnek, ha az orvos a betegével közvetlen vagy közvetett kereskedelmi kapcsolatot létesít, hanem azt, ha ezt oly módon teszi, hogy azzal a beteget kiszolgáltatott helyzetbe hozza, illetve ez az orvos szakmai elfogulatlanságát befolyásolhatja, csökkentve az orvosok tekintélyét és társadalmi megbecsülését. Tehát nem ab ovo ír a kódex összeférhetetlenségről, viszont az átláthatóságot megköveteli. Az etikai kódex nem tesz különbséget közalkalmazott és magánorvos között. Önmagában nem kritizálja, ha az orvosnak anyagi vagy személyes érdekeltsége van olyan egészségügyi szolgáltatóban, nem konvencionális gyógyító eljárást nyújtó szolgáltatóban, gyógyszertárban vagy bármilyen egyéb szervezetben, ahová beteget utal kezelésre, egészségügyi vagy egyéb szolgáltatások igénybevételére, viszont azt elvárja, hogy érdekeltségéről mindig tájékoztassa betegét.

Az orvosoknak meg kell őrizniük szakmai függetlenségüket, egyéni haszon vagy bármely személyes előnyszerzés nem ütközhet a szakmai függetlenséggel, az elfogulatlan működéssel. Az orvos az általa kezelt betegek részére gyógyszert nem reklámozhat. Az etikai kódexnek a gyógyszereket érintő szabályai a gyógyhatású készítmények esetében is irányadók. Kirívóan súlyos etikai vétséget követ el az az orvos, aki szakmai tekintélyével fedez és népszerűsít általa nem ismert hatással és mellékhatásokkal rendelkező gyógymódot, tudományosan nem megalapozott gyógymódokat végző személyekkel közvetlen vagy közvetett üzleti kapcsolatot létesít. Az orvos alapvető érdeke, hogy megismerjen minden tudományosan megalapozott diagnosztikai és terápiás módszert a betegségek elleni küzdelemben, azonban a ma érvényes elvek szerint felhasználni ezek közül csak azokat lehet, amelyek megfelelnek a szakmai evidenciáknak.

Érdekek és függetlenség

– Nem tudok róla, hogy valamilyen piaci alapon kínált kiegészítő szolgáltatás nyújtása vagy étrend-kiegészítő termék forgalmazása miatt eddig konkrét etikai panasz érkezett volna hazai orvosra. Előbb-utóbb azonban biztosan lesz erre precedens – előlegezi meg prof. dr. Harsányi László, a MOK Országos Etikai Bizottságának elnöke.

– Borítékolható lenne az elmarasztalás, ha egy orvos termékvásárlástól tenné függővé a betegéhez való viszonyát. Kirívóan súlyos etikai vétség lenne az is, ha az orvos olyan személlyel létesítene szakmai kapcsolatot, aki az emberi hiszékenységre építve, tudományosan nem megalapozott, alternatív gyógymódot kínál, amihez az orvosi diploma fedezetét igényli. Viszont ezek szélsőséges példák, s az esetek túlnyomó többségében fel sem vethető efféle visszaélés – szögezi le Harsányi László. Hozzáteszi: nem tartja jónak, hogy így van, de a hazai kereseti viszonyok mellett az etikai megítélés nem lehet független annak mérlegelésétől sem, hogy „az orvosok sanyarú anyagi helyzetük javítása érdekében egy általuk erkölcsileg elfogadható, a gyógyításhoz kötődő tevékenységet vállalnak fel, részben valószínűleg kényszerből.”

– Ha szakmai alapokon meg van győződve az orvos arról, hogy jót tesz a betegével, önmagában az, hogy egy saját maga által forgalmazott terméket ajánl és nem a gyógyszertárba küldi, még nem feltétlenül rossz dolog. Azonban a közvetlen anyagi érdekeltség mindig vet fel etikai aggályokat. Például biztosan a forgalmazott vitamin- vagy antioxidáns készítményét ajánlja-e az orvos, esetleg feleannyi pénzből írjon elő heti egy nagy bevásárlást a helyi zöldséges piacon? – teszi fel a kérdést Harsányi László, utalva arra, hogy az etikai bizottságnak adott esetben akár a konkrét termék hatékonyságára vonatkozó vizsgálatot is le kellene folytatnia ahhoz, hogy egy esetlegesen bepanaszolt doktor ügyében dönthessen.

Az etikai bizottsági elnök egyébként, „ha már muszáj”, a közvetlen kereskedelmi tevékenységet elfogadhatóbbnak tartja, mint a közvetítést, miután előbbi esetben az adott orvosnak mégiscsak kézzel foghatóbb a felelőssége, míg ha csak közvetítői szerepet játszik, a páciens kikerülhet a látóteréből.

Homályos határok

Az etikai bizottság elnöke hangsúlyozza: nincsenek egyértelmű határok tilos és nem tilos között.

– Az orvostudomány határán mindig voltak és lesznek olyan tevékenységek, amelyek nem teljesen befogadottak, itthoni viszonyokra vetítve elég a homeopátiát említenem. Magának az evidenciákon alapuló orvostudománynak is vannak olyan gyógyító módjai, amelyeket egyik országban elfogadnak, máshol kevésbé – sorolja tovább a felmerülő dilemmákat Harsányi László. A professzor alapvető kérdésnek azt tartja, hogy az anyagi érdekek bármilyen módon is függetleníthetők-e a szakmai pártatlanságtól. Amint fogalmaz, idehaza ez orvosetikai kérdés, de vannak országok, ahol ezt nem veszik ennyire szigorúan, s „csupán” kereskedelemetikai kérdésnek tartják.