Milyen ma Magyarországon mentősként dolgozni?
Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke a Népszavának beszélt a 24 órás ügyelet kockázatairól és a rendszerhibákról.
Mentőnek lenni valójában leírhatatlanul jó érzés, aki nem próbálta, az el sem tudja képzelni. Bár jogász vagyok, gépkocsivezetőként dolgoztam a mentőknél, és ha a főállásom és a családom engedné, most is visszamennék. Sajnos az időmbe már nem fér bele, de társadalmi munkában 2011 óta vezetem a szakszervezetet, így próbálok segíteni. Ez nemcsak hivatás, ez életforma, amit szívvel-lélekkel csinálnak a bajtársak, és ezt használják ki a döntéshozók. Hiszen bármi történik, a mentők nem sztrájkolnak. Másod-, harmadállást vállalnak, hogy el tudják tartani a családjukat, de akkor sem hagyják abba a munkát. Van, aki mezőgazdasági munkát végez, más sírásónak áll.
Vannak, akik a másodállás mellett túlórával és 24 órás ügyelettel próbálnak több pénzt hazavinni, de felmerül a kérdés, hogy valóban ugyanazt tudja-e nyújtani egy olyan mentőápoló vagy orvos, aki a huszonharmadik órájában van, mint aki a hatodikban? Lehet biztonságos ez a rendszer?
A mentés szempontjából nézve a rendszer működik, a bajtársaknak köszönhetően biztonságos, de rájuk nézve hosszú távon igenis egészségkárosító kockázattal jár, ezért is ellenzem az első perctől fogva. Persze a mentők kihozzák magukból, amit tudnak, amiért tisztelem őket, de ők sem azért 24 óráznak, mert az nekik olyan jó, hanem mert muszáj, hogy megéljenek. Egy vidéki kisváros esetében egyébként ez még nem feltétlenül megterhelő, mert nem kell annyit vonulniuk, mint például a fővárosban.
A lehetetlenül alacsony bérek mellett a kormány elvette a korkedvezményes nyugdíjat is a mentődolgozóktól, pedig 60 évesen az ötödik emeletről lehozni egy, akár csak 70 kilós beteget hordágyon messze nem olyan „könnyű”, mint 30 évesen. Várható, hogy újra napirendre kerül az ügy?
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez napirenden maradjon, észre kellene venni, hogy például egy idős mentőápoló nem tudja ugyanazt teljesíteni, mint egy fiatal. De egy gépkocsivezető sem, akik közül a legtöbben gerincsérv miatt szenvednek, sokukat operálni is kellett. Mindenkiben nagyon erős a hivatástudat, és akkor is maradnak, ha fizikailag már nehezen bírják. Nem szeretnének a nyugdíjig más munkát végezni, ezért el kellene engedni őket korkedvezménnyel.
Mi a helyzet az utánpótlással? A fiatalok ilyen körülmények között mennyire motiváltak, hogy ezt a pályát válasszák?
Mindig jönnek új emberek, de nem annyian, amennyire szükség lenne. Pontos adatokkal nem rendelkezünk, de szerintem óriási probléma van a mentőszolgálatnál, még akkor is, ha a vezetők ezt igyekeznek titkolni a nyilvánosság előtt. Semmiféle információt nem kapunk erről sem. Annyi biztos, a vidéki mentőállomásokról rendszeresen járnak fel Budapestre. Volt, amikor kihalásos alapon lehetett bekerülni az Országos Mentőszolgálathoz. Ez mára messze nincs így. (...)
Egyre gyakrabban vannak kitéve verbális vagy fizikai erőszaknak. A kockázati pótlék mégsem jár, miért?
Ez egy régóta megoldatlan ügy, még 2011-ben adtuk be az első kereseti kérelmet a bíróságon ezzel kapcsolatban, de abban az ügyben a mai napig nem született ítélet, még első fokon sem. Kockázati pótlék ügyében több bíróságon is érdekesen alakult a helyzet, az ország egyik felében pert nyertünk ugyanis, a másikban vesztettünk. Így jutottunk el a Kúriáig, ahova mi is és az OMSZ is vittük a jogerős ítéleteket. Sajnos a Kúria döntése nem a bajtársaknak kedvezett. Miközben meggyőződésem, hogy a mentők tényleg folyamatos egészségkárosító kockázatoknak vannak kitéve, hiszen sosem tudják, épp milyen esetekhez hívják, és ott milyen verbális vagy fizikai bántalmazás éri őket. Legutóbb megdobálták a kollégákat, és a kocsit is rugdosták, de vannak, akik súlyosabban is megsérülnek. (...)
