Mély árkok az orvosok és a szakdolgozók között
Az érdekvédelemről a szakmai kérdések megoldására helyezné a hangsúlyt a Magyar Rezidens Szövetség. Sipka Balázs, a szervezet elnöke a Magyar Hírlapnak hangsúlyozta: komoly árkokat ástak az elmúlt évtizedek az orvosok és szakdolgozók között.
Ahhoz, hogy a humán erőforrás elvándorlása megálljon, elsősorban komoly fizetésemelések kellenek. Mindezt nem lehet egy új köpennyel, egy jól vágó ollóval vagy egy szépen kifestett műtővel helyettesíteni. Ezt alátámasztja, hogy az elmúlt években fejlesztésre befektetett ötszázmilliárd forint sem állította meg az elvándorlást, mert csak az infrastruktúrára költötték. Természetesen jó dolog, hogy ez megtörtént, de foglalkozni kell az emberekkel is, vagyis szükség van strukturális átalakításra, szakmai elvek mentén szerveződő betegellátásra, racionalizálásra és bérfejlesztésre, mondja a Magyar Hírlapnak adott interjúban Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
A helyzet feszült, véli az elnök. Az ösztöndíj, nem jár automatikusan mindenkinek – sokan kimaradtak a korábbi években, cserébe a rezidensek komoly vállalásokat tesznek, és attól függetlenül, hogy emelkedett a bevétel, a rendszer felépítése nem változott. Például ugyanazt a munkamennyiséget egyre kevesebben végzik el, ezért emelkedik a munkaórák száma, az ebből adódó konfliktusok pedig ugyanúgy lecsapódnak a rezidenseken is. Jelen helyzetben kulcskérdés tehát a szakorvosok és a szakdolgozók bérhelyzetének megoldása. Már csak azért is, mert a szakképzés néhány éve hamar eltelik, és pillanatok alatt szakorvos lesz a rezidensekből, tehát nem lehet csak a diploma utáni évek kedvezőbb fizetéseiben gondolkodni.
Az egészségügy helyzete is érzékenyen érint minden benne dolgozót. Itthon nagyon mély árkokat ástak az elmúlt évtizedek az orvosok és szakdolgozók között is, ami rengeteg konfliktust szül. Emellett persze a rendszer egészének hiányosságai is megnehezítik a hétköznapokat. Például, ha a radiológusnak folyamatosan elromlik a CT-je, akkor a sürgősségi osztályról nem lehet átküldeni a beteget vizsgálatra, nem tudják felállítani a diagnózist, így pedig a sebészhez is későn ér oda. Az emberek szitkozódhatnak – jogosan –, hogy egy perforált vakbelet későn fedeztek fel, ám ilyenkor nem tudják felhívni az államtitkárságot, hogy elmondják, hogy milyen sérelem érte őket, ezért egymáson és az egészségügyi dolgozókon töltik ki a dühüket. Sajnos ez a légkör általános, és komolyan mérgezi a mindennapi munkát.
