Megújulás az OKITI-ben

Főigazgató úr, milyen út vezetett 2018 februárjáig?

A történet az Amerikai úton több mint egy évtizedre, az épületen kívül 25 évre nyúlik vissza. Rögtön az egyetem elvégzése után kerültem az Agyérbetegségek Országos Központjába, és annak egyik alapító tagja lettem. 13 évig, a Lipót bezárásáig, dolgoztunk együtt, egyfajta országos intézeti szerepkörben módszertani központi tevékenységet végeztünk. Kezdő orvosként az akkori országos neurológus szakfőorvos, Halász Péter professzor úr országos összesítő táblázataiban segítettem, országos intézeti feladatokat láttunk el. Aztán 2007-ben történt egy erős váltás, a Lipót bezárt, Nagy Zoltán professzor urat nyugdíjazták, mi pedig Agyérbetegségek Országos Központjának maradékával átkerültünk az Amerikai útra, ahol újrakezdtük a szervezést. Egy évvel később, 2008-ban, egy korábbi tudományos együttműködésünk alapján Szabó Géza főigazgató úr elhívott Balassagyarmatra orvosigazgatónak, hogy a napi feladatok mellett kitaláljuk: hogyan fejlesszük fel Nógrád megye trombolízis és stroke ellátását. 2010 nyarára, mikor eljöttem, megvalósult a megyei trombolízis ellátás és Salgótarjánban és Balassagyarmaton megkaptuk erre a terápiára az OEP-befogadást. Akkor még azt gondoltam, hogy a klinikummal fogom tölteni a pályám nagy részét.

Mi változtatta meg a pályaívet?

2012-ben lipóti főnököm, Nagy Zoltán professzor úr, felkérést kapott az Országos Idegtudományi Intézet vezetésére. Megkért, hogy csatlakozzak a menedzsmenthez. Hat évig, előbb szakmai igazgatóként, majd orvosigazgatóként a helyettese voltam, majd lettem 2018 február 1-jétől megbízott főigazgató.

Győzött a folytonosság iránti igény?

Amikor tavaly rám szállt a főigazgatói feladat, az intézetnek számos olyan projektje volt, amelyeknek a kezdetektől a részese voltam és természetesen folytatni kellett. Ezek közül ki kell emelni az Egészséges Budapest Programot, amelynek megvalósíthatósági tanulmányát Cserháti Péter miniszteri biztos úr felkérésére együtt írtuk az OKITI csapatával 2016-ban, és pontosan meghatároztuk, hogy milyen orvostechnológiai fejlesztésre van szükségünk. Részese voltunk a Nemzeti Agykutatási Programnak, amiből ma már a NAP 2.0 programban szerepel az intézet, és az OKITI egyik legfontosabb tudományos kitörési pontjának számít. Azóta is hálásak vagyunk Freund Tamás akadémikus úrnak és Oberfrank Ferencnek a kiváló közös együttműködésért. Sőt, az elmúlt évekből áthúzódott egy a betegbiztonság javítását célzó VEKOP-pályázat, amit idén év elején zártunk le.

Mit eredményezett az elmúlt egy évben a folytonosság?

Mivel gyakorlatilag nem volt átállási időszak, az intézet alapvető funkciói működtek és jól működtek, senkinek nem volt célja a jól működő rendszer szétrombolása. Éppen ellenkezőleg, korábban hat éven keresztül arra koncentrált a menedzsment, hogy a különböző szakmák közötti szimbiózis kialakuljon, elsősorban az idegsebészet és neurológia együttműködésében, és ezzel megfelelő eredményt érjünk el a betegellátásban és tudományos életben. Az elmúlt egy évben sikerült még nagyobb békét, még jobb eredményeket elérni ebben a közös munkában.

Van esély a különböző szakmák közötti szimbiotikus együttműködésre, vagy ahogyan Ön mondja: a békére?

Szerintem mi megmutattuk, hogy van. A Nemzeti Agykutatási Programban való részvételünk volt az első fontos és sikeres tudományos igazolása annak, hogy ez a fajta multidiszciplináris megközelítésű idegtudományi szemlélet sikeres lehet. Amikor együttműködik a neurológia, az idegsebészet, a neurointervenció és a diagnosztika, amikor együtt tud dolgozni a neurológus, az epileptológus, az idegsebész és a neuroradiológus, akkor képesek vagyunk megérezni a szimbiózis előnyeit. Az összeházasítás sikeresen elindult, persze, a folyamat eltart még néhány évig…

A teljes interjú a Magyar Orvosi Kamara portálján olvasható.