Más-más valóság?
A Magyar Narancs szerint a statisztikai információk alapján a magyar egészségügy nemzetközi összehasonlításban egyre rosszabbul teljesít, de ezt a kormány a közvélemény előtt leplezi.
Szakmai konferenciákon, sőt kormányzati kiadványokban friss tényeket közöltek arról, hogy a magyar lakosság egészségi mutatói, az ellátás minőségét és elérhetőségét jelző számok és az egészségügyi ráfordítások egyre jobban elmaradnak az Európai Unió, újabban pedig a visegrádi államok átlagától is. Ezekhez az információkhoz azonban az utca embere nem, vagy csak hosszabb kutakodás után juthat hozzá.
Orosz Éva és Kollányi Zsófia új tanulmánya szerint a régi uniós tagországokkal (EU15) összehasonlítva két és félszer nagyobb az ún. elkerülhető, azaz az egészségügyi ellátás zavaraival magyarázható halálesetek száma (vagyis amikor nem áll időben rendelkezésre a szükséges diagnosztikai vizsgálat, beavatkozás vagy szakember, esetleg a beteg nem jut hozzá, mert szegény vagy olyan helyen él, ahol nincs elérhető távolságban megfelelő ellátás). A visegrádi hármak esetében az arány nem éri el az EU15 kétszeres értékét, ahogyan tíz évvel ezelőtt még nálunk is ez volt a helyzet. 2014-ben az összes halálozás 14 százaléka, azaz 17 677 haláleset lett volna elkerülhető hazánkban. Az utóbbi adat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nemrég publikált jelentésében olvasható.
Hátul kullogunk az egészségügyi közkiadásokban is. Nálunk a nemzeti össztermék (GDP) felét a kormány újraelosztásra központosítja (a visegrádi országokban ez az arány 42-45 százalék). Egészségügyre a kormányzati kiadások alig több mint 10 százaléka jutott 2015-ben (Csehországban 18, Szlovákiában 16, Lengyelországban hozzánk hasonlóan 11, a 2004 előtt is uniós tagok esetében 15 százalék). Elviselhetetlenül magas az egészségügyi magánkiadások aránya: a KSH szerint minden 100 forint költség egyharmadát a beteg fizeti ki a patikában, legális térítésre, paraszolvenciára.
Az összehasonlító adatok igazolják, hogy az egészség és a karbantartását végző ellátórendszer Magyarországon évek óta nincs a politikai prioritások listáján.
A kormány több tízmilliárdos beruházásokra hivatkozik (ezek uniós forrásokból valósultak meg, de a működtetésre nincs pénz). Soha nem látott mértékű béremelésekről beszélnek, miközben a kezdő magyar orvos egy hónap alatt egyharmadát keresi szlovák társának. A szakdolgozók béremelését beelőzte a szakmunkás-minimálbér emelése, így megint a jövedelmi lista végén szégyenkeznek az egészségügyi dolgozók. Nincsenek megbízható adatok az orvosok és ápolók pályaelhagyásáról (a külföldi munkavállaláshoz kért „jó hírnév”-igazolások száma kissé csökken, de a közszolgáltatást más hazai munkahelyre cserélőkről nem készül kimutatás). A kórházi fertőzések mutatóival is bujkál a kormány, úgymond „a társadalom nem elég érett rá, hogy az adatokat megismerje”. Jellemző, hogy bírósági eljárást kellett indítani annak érdekében, hogy az előző évi jelentéseket – amelyek egyébként korábban mindig nyilvánosak voltak – megismerhetővé tegyék. Az emberminiszter, Balog Zoltán pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága előtt parádézott, hogy a romák közül sokan az „eltérő életmódjuk” miatt nem tudják átlépni azt a „küszöböt”, ami az ellátórendszerben való részvételhez szükséges. Magyarul: az áldozatok felelőssége, hogy nem tesznek meg mindent az egészségükért.
Kökény Mihály exminiszter teljes cikkét a Magyar Narancs portálján olvashatja.
