hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.

Macska-jaj, kutya baj

Öttől 150 ezer forintig terjedő bírságra számíthat a jövőben az, aki macska-, vagy kutyaprémet, illetve azt tartalmazó terméket hoz forgalomba, a kormány ugyanis szerdai ülésén módosította az állatvédelmi bírságról szóló kormányrendeletet – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinetülést követő  sajtótájékoztatón.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a kabinet ezzel a döntéssel is erősíteni akarja az ember számára legkedvesebb háziállatok védelmét. Emlékeztetett arra is, hogy az európai társadalom számára ugyan elfogadhatatlan, mégis a mai napig előfordul az Európai Unióban, hogy címkézés nélküli, kutya- vagy macskaprémet tartalmazó terméket hoznak forgalomba. Éppen ezért szükségessé vált az egységes közösségi szabályozás, hiszen ennek hiányában a közösség területén nem lehet maradéktalanul biztosítani a házi kedvencek védelmét, és a fogyasztók bizalmát sem lehet helyreállítani a szőrmetermékek  iránt – tette hozzá.
Mint felidézte, az Európai Parlament és Tanács a jogos társadalmi igényekkel összhangban tavaly év végén úgy döntött, hogy az unió területén tilos forgalomba hozni macska- és kutyaprémeket, illetve tilos az ezekből készült terméket a közösség területére behozni, vagy onnan kivinni. Az unió döntése értelmében a tagállamoknak szankciót kell kivetniük e szabály megsértőire, és ennek bevezetéséről 2008 december 31-ig tájékoztatást kell adniuk az Európai Bizottságnak. Budai Bernadett felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország jóval a megadott határidő előtt gondoskodott az uniós szabály átvételéről, a június 25-én elfogadott módosítás ugyanis a kihirdetéstől számított 45. napon lép hatályba. A bírság mértékét a jogsértő magatartás súlya, illetve ismétlődése alapján állapítják meg. A bírságot az illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szabja ki, de állatvédelmi szervezet is kezdeményezheti.

                                                                      

 

                                                                                                                                           MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink