Ma az egészségügy nem nemzeti ügy
A közös sikerélmény a gyógyult és elégedett páciens – Rékassy Balázs egészségügyi közgazdászt a Magyar Nemzet kérdezte.
– Nemrég vert fel nagy port az az értesülés, amely szerint a kórházi vezetőknek hetente két róluk szóló, a médiában megjelent pozitív hírt kell küldeniük a „központba”. Van ennek bármilyen realitása?
– Messzebbről közelíteném meg ezt a kérdést. Az elmúlt évtizedekben egyik kormány sem mert hozzányúlni az egészségügyhöz. Ez a rendszer rendkívül komplex, sokfaktoros, ugyanakkor egy jóléti társadalomnak alapvető feladata a közfinanszírozott egészségügy fenntartása, a szociális háló biztosítása. Magyarországon – különösen a 2008-as válság óta – az egészségügyi közkiadások mértéke jelentősen csökkent. A fejlett uniós országok átlagának kevesebb mint 40 százalékát költjük közpénzből egészségügyre. Más összehasonlításban: míg mi a GDP-nk kevesebb mint öt százalékát fordítjuk közfinanszírozott egészségügyre, az uniós országok egészségügyi közkiadásai meghaladják GDP-jük 7-8 százalékát.
– Még az Állami Egészségügyi Ellátóközpont is leírja tavalyelőtt publikált teljesítményértékelésében, hogy a magyar férfiak születésükkor közel hat, a nők mintegy négy évvel rövidebb élettartamra számíthattak, mint uniós társaik. Kiemelik, hogy Bulgária, Románia, Lettország és Litvánia legrosszabb értékeket képviselő csoportjában helyezkedünk el.
– Igen, el kellene érni, hogy az emberek eleve egészségtudatosabbak legyenek, törődjenek magukkal. Sajnos az egészségi mutatók szempontjából a legrosszabbak közé tartozunk. (...) Nálunk a mai napig nem természetes az, hogy valaki az egészségével törődjön.
– Ez mennyire vezethető vissza pénzügyi okokra, és mennyire múlik az oktatáson?
– A kérdés kettős, mert aki minimálbérből él, az nyilván örül annak, hogy tud enni, és már az is örömforrás számára, ha a fehér kenyérhez kólát ihat. De ez akkor sem csak az anyagiakon múlik, hanem a szemléleten is, amit lehet formálni. Az például jó dolog, hogy még ha vannak is problémák, az iskolákban a sportot nagy óraszámban kötelezővé tették. Jó az is, hogy a közétkeztetésre megpróbálunk figyelni. Más kérdés, hogy ezt mennyi pénzből kell megoldani. Egyetértettem Szócska Miklós korábbi államtitkár azon kezdeményezésével is, hogy a dohányzást próbálta visszaszorítani. A trafikokkal elindultunk ezen az úton, más kérdés, hogy az egész téma politikai gellert kapott, sokan haszonszerzésre fordították. Pedig az alapkoncepció jó. Az alkoholizmusról viszont nem beszélünk, pedig népbetegség. A pálinkafőzés nemzeti mítosszá emelésével nagyon nem értek egyet: igenis ki kell mondani, hogy a kemény vagy a mértéktelen alkoholfogyasztás ugyanolyan káros, mint a drog. És nemcsak az egyént mérgezi, hanem a családokat is tönkreteszi. Az embereknek szűrésekre is jobban el kellene járniuk.
– Várható az egészségügyben olyan pozitív fordulat, ami már a betegek számára is kézzelfogható?
– Már az is pozitív dolog, hogy a politika felismerte: ez fontos terület, foglalkozni kell vele. Ha megnézzük a közvélemény-kutatásokat, azt látjuk, hogy noha a kormányzati kommunikáció a migrációról szól, szinte mindenhol az egészségügy az emberek legfontosabb témája. És remélem, eljön az idő, amikor a nagypolitika ezt belátja, és ezért tenni is tud. Ugyanakkor hatalmas késésben vagyunk mind a rendszer modernizációja, mind a lakosság egészségi állapota tekintetében. Az első sem egy ciklusban megoldható feladat, hanem hosszú távú munka. Ebből a szempontból nagyra becsülöm Kincses Gyula korábbi államtitkár munkáját, aki tavaly ősszel le tudott ültetni 9 pártot, hogy összeszedjék, mi is hiányzik a magyar egészségügyből, mit várnak az emberek a rendszertől. (A meghívott 10 pártból egyedül a Fidesz nem vett részt a megbeszélésen, pedig Kincses korábban az Orbán-kabinet főtanácsadója is volt – a szerk.) Ennek eredményeként elkészült egy közös minimumprogram. Akkor a pártok oldaltól függetlenül belátták, hogy muszáj változtatni. Én abban is bízom, hogy bármely politikus lesz is hatalmon, felismeri, hogy hatékony közfinanszírozott egészségügyi ellátás nélkül nincs fejlődő humán tőke, és nincs társadalmi jólét.
– Azért nem engedem el anélkül, hogy mondjon legalább egy jó hírt az egészségügyből.
– Múltkor meglátogattam egy kedves háziorvos barátomat, és láttam, hogyan beszél a betegeivel: emberségesen, megértőn, megnyugtatón, miközben szakmailag rögtön járt az agya a különböző lehetséges okokon, betegségeken. Valóban érdeklik a betegei. Pedig legalább 20 év rutin, és mindennapos munka áll mögötte, mégsem kiégett és fásult, hanem energikus és odaadó. Vannak még ilyenek a tapasztaltak között is, és vannak ilyen fiatalok is, akik emberséget is akarnak adni a pácienseiknek. Ezért érdemes tennünk azért, hogy a mai fiatal orvosok már egy olyan egészségügyben dolgozhassanak, ami jó a betegnek, jó az orvosnak és jó az egészségügyi menedzsernek, mert közös a sikerélményük. Ami a gyógyult és elégedett páciens.
A teljes interjút a Magyar Nemzet közli.
