hirdetés

Két hét helyett egy hónap

Bár 2015 óta kötelező 2 hét alatt elvégezni a CT- vagy MR-vizsgálatot a daganatgyanús betegeknél, a várakozási idő a HírTV szerint ennél hosszabb.

„Január elején-közepén jöttünk, és most kaptunk időpontot. Tehát magyarra lefordítva, körülbelül egy hónap” – mondta a HírTV-nek egy vizsgálatra váró beteg.

Hiába kötelező a vizsgálatot két hét alatt elvégezni, a civilek szerint nincs elég pénz rá a közkórházakban. A magánklinikákon pedig a képalkotó vizsgálat ára 15- 20 ezer forinttól 250 ezerig terjedhet, ami a betegeknek megfizethetetlen. A lelettel a kézben aztán megint csak telik-múlik az idő.

„Van olyan rákcentrum, ahol bizony 3-4 hét is eltelik üresjárással. És itt az üresjárás a legizgalmasabb. Tehát amikor felismeri az orvos, hogy mondjuk kell egy sugárterápiát alkalmazni, de sugárterápiás gép mondjuk nincs. Akkor a betegnek el kell menni egy másik centrumba, keresni egy onkológust, vagy átutalja az egyik betegcentrum a másik betegcentrumhoz, és hát addig nagyon izgalmas. Magamból indulok ki. Eltelt 3 hét, nem történt velem semmi” – mesélte Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

„Egy fejlett ország az egészségügyre olyan 8-9 százalékát költi az európai ország a GDP-jének, Magyarországon ez 6 százalék, és a 6 százalékon belül is 4 százalék az állami költések aránya. Ez rendkívül alacsony! Lefordítva: minden ezer forintból, amit egészségügyre elköltünk, mi saját magunk, lakosok költünk 330 forintot zsebből, és csak 66 forintot költ az állam” – fejtett ki Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász, aki szerint ráadásul a kormánynak nincs is terve arra, hogy milyen egészségügyi ellátórendszer legyen rövid és középtávon.

(forrás: HírTV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...