hirdetés
2025. szeptember. 11., csütörtök - Teodóra.
hirdetés

Lezáratlan kórházfejlesztések

Mindössze tizenhét kórházi fejlesztési projektet nem sikerült az előző uniós támogatási ciklus zárásáig befejezni abból a több százból, amelyek 2007 és 2013 között zajlottak Magyarországon, közli a Magyar Idők.

A kórházak fejlesztésére irányuló, 2015. december 31-ig meg nem valósult projektek közül kettő olyan van, amelynek második szakaszának költségei várhatóan elszámolhatók a most is zajló Emberi erőforrás fejlesztési operatív program (EFOP) forrásai terhére. Az egyik a székesfehérvári megyei kórház 8,3 milliárdos infrastruktúra-fejlesztése, a másik a Zala megyei kórházba tervezett kardiológiai és szívsebészeti centrum, amely majdnem 5,5 milliárdba kerül. A projektek szakaszolásáról most folynak az egyeztetések az Európai Bizottsággal. Végső döntés október végén születhet – tudta meg a lap a szaktárcától.

Ahhoz, hogy lezárhassák a Társadalmi infrastruktúra operatív programot (TIOP), további nyolc kórházi beruházást, illetve átalakítást be kell fejezni. Ezek közé tartozik a nyíregyházi kórház sürgősségi központ 1,1 milliárd forintos projektje, a Dél-dunántúli Regionális Onkológiai Centrum kialakítása Pécsett mintegy 2,8 milliárd forintból, illetve a debreceni kórházi-klinikai integráció megvalósítása, amelyre 1,5 milliárd forintot szántak. A legnagyobb tétel ebből azonban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában lévő egészségügyi intézmények korszerűsítése, amelyre összesen 15 milliárdot terveztek.

A kormány döntése szerint a projektek befejezéséhez szükséges összeget központi költségvetési forrásból biztosítják.

(forrás: Magyar Idők)

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...