Káosz és kihasználatlan lehetőségek az egészségügyi adatkezelésben
Weltner János sebész főorvos a Népszavában azt írja, a magyar egészségügyi informatika legnagyobb adóssága a párhuzamos, feleslegesen ismételt adatrögzítés és a strukturált visszajelzés hiánya, miközben az EESZT ömlesztett PDF-állományai gátolják a hatékony orvosi munkát.
A betegellátás során keletkező hatalmas adatmennyiség kezelése jelenleg szigorú jogszabályi keretek között, de rendkívül gazdaságtalanul működik Magyarországon. Bár a betegek személyes adataihoz és a másodlagos, kutatási vagy statisztikai célú adatbázisokhoz pontos kódolás kapcsolódik, a gyakorlati megvalósítás súlyos strukturális hibáktól szenved. A hazai egészségügy egyik legnagyobb hiányossága, hogy a meglévő törzsadatlapok mellé számtalan önálló, szakmaspecifikus regisztert hoztak létre ahelyett, hogy a kötelező jelentések kitöltésekor a számítógépes rendszerek a diagnózis alapján automatikusan kérnék be a kiegészítő információkat. Ez a digitalizált bürokrácia hatalmas pluszmunkát ró az ellátóhelyekre, miközben sem a lakosság, sem az orvosok, sem a döntéshozók nem kapnak értékelhető visszajelzést a tevékenységükről, így saját eredményeiket sem az országos, sem a nemzetközi átlaghoz nem tudják hasonlítani.
A felesleges adatismétlések rendszerszintű problémát jelentenek, hiszen a TAJ-szám beírásakor a számítógépnek automatikusan le kellene hívnia a központi adatbázisból a páciens alapvető személyazonosító adatait, ám az orvosoknak ezt mindannyiszor manuálisan kell rögzíteniük. Ugyancsak megoldatlan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő évtizedes, jól strukturált és ellenőrzött adatvagyonának összehangolása az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel. Bár az EESZT a gyógyszerellátás terén kiválóan vizsgázik, a korábbi orvosi dokumentumok visszakeresése nehézkes és időrabló, mivel az intézmények ömlesztett, kereshetetlen PDF-formátumban töltik fel az ambuláns lapokat és zárójelentéseket, ami lehetetlenné teszi a célzott laborértékek vagy leletek gyors áttekintését.
A jövőbeli fejlődés és a papíralapú adattárolás teljes kiváltása érdekében elengedhetetlen lenne a háziorvosi törzskartonok integrálása az EESZT-be, valamint a felesleges jelentési kötelezettségek, például a beutalók adatainak ismételt rögzítésének eltörlése. Az egészségügyért felelős szerveknek és az új népegészségügyi államtitkárságnak az adatok puszta gyűjtése helyett az uniós mutatókhoz mért szakmaspecifikus elemzésekre kellene fókuszálniuk, hogy a forrásokat hatékonyan lehessen elosztani. Az adatok elektronikus formája már rendelkezésre áll, a felesleges párhuzamosságok felszámolásához, valamint a fenntartható és modern adatkezelés megteremtéséhez azonban politikai akaratra, megfelelő finanszírozásra és elhivatott szakemberekre van szükség.
