hirdetés
2025. július. 28., hétfő - Szabolcs.
hirdetés

Késlekednek a járóbeteg-ellátók

Még mindig nem csatlakozott az összes egészségügyi ellátásban részt vevő rendelő a 2017 novemberében indult felhőalapú adatbázishoz, írja a VG.

Az összes fekvőbeteg-intézmény és a gyógyszertár, a háziorvosok 87 százaléka, a járóbeteg-intézményeknek pedig a 85 százaléka használja naponta az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben (EESZT) elérhető betegadatokat. A felhőben már több mint 500 millió beteginformáció érhető el. A program 22,86 milliárd forintból valósult meg – válaszolta a Világgazdaság érdeklődésére az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

A szolgáltatók csatlakozása folyamatos, de arra a kérdésre, hogy a csatlakozás miért nem teljes körű, a lap nem kapott választ.

A jogszabály 2017. november 1-jei határidőt adott a szolgáltatási térhez való csatlakozásra a közfinanszírozott egészségügyi intézményeknek, a háziorvosoknak és a gyógyszertáraknak, egy évvel később pedig az Országos Mentőszolgálat és azok a magánszolgáltatók is a rendszer részeivé váltak, amelyeknek korábban is elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségük volt.

Az ÁEEK közölte, a rendszer 2017-es indulása óta a páciensek több mint 176 millió e-receptet váltottak ki, egy átlagos hétköznapon több mint 800 ezer e-recept érkezik a rendszerbe, az orvosok pedig már csaknem tízmillió alkalommal kérdeztek le kórtörténeti adatot.

A teljes cikk a hétfői Világgazdaságban

cimkék

Könyveink

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...