Kern: Kiszorítják a tenderekről a magyar tulajdonú orvostechnikai cégeket

(...) A hazai piac több tényező miatt tart lefelé. Egyrészt az elmúlt évek egészségügyi átszervezései csökkentették a laborok számát, rengeteg beteg minta eltűnt a rendszerből. Másrészt - és ez a kritikusabb - a konkurencia nem külföldön támad, hanem itthon. Magyarországon próbálják meg tönkretenni és ellehetetleníteni a hazai gyártók piacát. És ez a szomorú: a mi hazai piaci arányunk 2018-hoz képest, amikor egyébként megalakult a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ), nem hogy nőtt 30 százalékra, ahogy azt a 2017-es kormányhatározat előírta, hanem 14 százalékra csökkent.

Ez egy súlyos állítás, aminek a hátterét érdemes megvilágítani. Hogyan és miért szorulnak ki a magyar gyártók a hazai piacról? Ön szerint hol a probléma valós forrása, ha a tender kiírói azt mondják, hogy verseny van, a piacgazdaság így működik, legyenek a magyar gyártók versenyképesebbek, felkészültebbek?

Távolról indítanék: szerintem a kulcs a magyar ember gondolkodásában rejlik. És ezt nem én mondom először, elég felidézni, és itt van előttünk, hoztam is egy példányt belőle, az 1843-ban megjelent Nemzeti iparunk című könyvet, amelyet Erdélyi János írt. Már akkor így fogalmazott: „a külhonit értékesebbnek tekinti, mint a hazai gyártmányt, még akkor is, ha a hazai olcsóbb, ugyanolyan jó, vagy akár jobb is". 183 év telt el azóta, és ma is ugyanez a helyzet.

De ez nem a beszerzők személyes hibája. Ez rendszerszintű probléma. Egy főorvosnak vagy egy kórházigazgatónak nem a saját zsebébe kerül a termék. A kórházi gazdálkodás - tisztelet a kivételnek - nem szoros, mert kialakult egy rossz szokás: ha veszteséges a kórház, az állam év végén úgyis konszolidálja. Ezért aztán a feszes gazdálkodás, és így a magyar ipar támogatása mára megszűnt ezen a csatornán keresztül.

Nagyon hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, mint amit tavaly a nekünk adott interjúban mondott Farkas József, a szintén MEGYSZ tagvállalat, Sanatmetal ügyvezető igazgatója. Említene konkrét példákat Ön is, hogy az olvasók megértsék a magyar gyártók szempontjából hátrányos gyakorlatokat?

Több trükk létezik, és mindegyiket a saját bőrünkön tapasztaltam. Egy kórháznál jártunk úgy, hogy azt mondták: „leállt a régi rendszer, még nem írtunk ki új tendert, hívunk valakit, kérünk ajánlatot". Kit nem hívnak? Minket. Kiírják kéthavonta, az érték alatta marad a tenderkötelezettségi értéknek, aztán hosszabbítják. Labdába sem tudunk így rúgni. Egy másik állami kórház példája: egy tenderben láncba tesznek egészen különböző gépeket: jelen van egymás után a kémiai, az immunológiai, és a hematológiai modul, diagnosztika, valamint a véralvadást. Ezeket összekötik egy tenderbe, és csak akkor tud pályázni egy adott beszállító, aki mind az összes diagnosztikai eszközt egy márkából képes leszállítani. A Diagon így ki is került a tenderből, mert nincs kémiai és immun területünk. Majd ezt a beszerzést egységesítik magasabb szintű kórházakban, így a megyéből is kizárnak bennünket.

Nem lehet az a megfontolás ezen beszerzések mögött, hogy az állami kórházakban egységesítik a beszerzést és a nagyobb volumennek köszönhetően olcsóbb árhoz jut az állami rendszer, erről az oldalról racionális és védhető magatartás lenne ez a gyakorlat?

A tapasztalat, hogy az ilyen beszerzések nem lesznek olcsóbbak. A nyugati cégek nem azért jönnek be az országba, hogy kegyet gyakoroljanak, hanem, hogy kivigyék a pénzt. (...)

A teljes beszélgetést ITT olvashatja