hirdetés

Kásler szerint álhír, hogy elvette a rezidensek pótlékát

Álhír, hogy a miniszter elvette a rezidensek pótlékát: az egyik oldalon áll egy nagy mértékű emelés, másrészt pedig a pótlék kivezetése.

Tegyünk a szabadságunk teljes visszanyeréséért és oltakozzunk! – hangsúlyozta az oltás fontosságát Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az Életközelben című műsor eheti adásában, amelyben a tárcavezető kitért az aktuális járványügyi helyzet részleteire is.

A számok rendkívül kedvezően alakultak, a fertőzöttek száma, kórházi ápoltak száma, mortalitási számok csökkentek. A következő időszak eseményeit két dolog határozza meg: az egyik az átoltottság mértékének a növelése, a másik pedig az a függőben lévő kérdés, hogy milyen mutánsok jelennek meg és jutnak el Magyarországra – részletezte.

A vírusmutánsokkal kapcsolatban azt mondta: az indiai mutáns terjedése gyorsabb, mint a brit mutánsé és a 18 év alattiaknál is gyakran jellemzően fertőz. Komoly veszélynek lehet minősíteni. Vannak más mutánsok is, ezeket folyamatosan követik, hogy meg lehessen hozni az intézkedéseket akkor, amikor az szükséges, ezért fontos, hogy oltakozzunk – hangsúlyozta a miniszter.

Az álhírre, miszerint a miniszter elvette a rezidensek pótlékát úgy reagált: ez ugyanúgy hamis, mint az ellenzéki hírek legtöbbje. Tény az, hogy a pótlékokat a törvény felfüggesztette. Tehát az egyik oldalon áll egy nagyon nagy mértékű emelés másrészt pedig a pótlék kivezetése.

Könyveink

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...