hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Júliustól új helyen a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikája

Új helyszínen, a külső klinikai tömb VIII. kerületi, Tömő utcai épületében működik július 2-ától a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikája.

A költözés június 15-én elkezdődött, emiatt július elsejéig szünetel a betegfelvétel a klinikán, ám időszakosan a Semmelweis Egyetem más klinikái, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a törökbálinti tüdőgyógyintézet és az Uzsoki Utcai Kórház is részt vesz a betegellátásban.

A tüdőbetegek ellátása biztonságos és zavartalan, a klinika már tájékoztatta az áthelyezésről azokat a pácienseit, akik ebben az időszakban is fekvőbeteg-ellátásra szorulnak. Az érintett időszak beutalási rendjének módosításáról egyeztettek a központi ágynyilvántartóval, valamint az Országos Mentőszolgálattal is.

A tüdőtranszplantált betegek ellátása a költözés alatt is folyamatos. A rendszeres onkológiai kezelésben részesülők kezelését már hónapok óta úgy szervezte a klinika, hogy mindenki időveszteség nélkül, protokoll szerint kapja az ellátást. A kontrollokra és a további kezelésekre minden esetben megtörtént az előjegyzés, közölték.

Az eddig a Szent János Kórház telephelyén működő pulmonológiai klinika költözéséről egy tavaly decemberi kormányhatározat rendelkezett. A Tömő utcai épület felújítására és az eszközpark fejlesztésére 1,5 milliárd forintos forrást biztosított a kormány.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink