hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

Milliárdokat költ a kormány a klinikák költözésére

Ha a betegeknek nem is, de az orvosoknak biztosan okoz majd fejtörést a következő néhány hónap, írja összeállításában a hvg.hu.

Sietteti a kormány a Semmelweis Egyetem klinikáinak költözését a felújítás előtt álló Szent János kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb területéről, pedig néhány orvos már nyílt levélben kéri, hogy függesszék fel az erről szóló kormányhatározatot. A szakma nem érti, miért dobnak rengeteg pénzt ideiglenes megoldásokra ahelyett, hogy megvárnák, amíg felépülnek az új épületek. Az egyetem biztos benne, hogy a betegellátást nem zavarja majd semmi, de néhány ideiglenes megoldásra azért így is rászorulnak majd – például mobil röntgengépekre, amíg be nem szerelik az újat.

A kialakult problémákat jól illusztrálja az SE Pulmonológiai Klinikájának helyzete, amelynek június 30-ig kell kiköltöznie a János kórház területéről a SOTE Tömő utcai tömbjébe, ahol cikkünk írásakor még a vizet és a csatornát szerelték, valamint a helyiségeket burkolták.

A költözés viszont nem várhat: az erről szóló kormányhatározat június 30-át szabta meg végső határidőként, és úgy tudjuk, hogy a dátumhoz foggal-körömmel ragaszkodnak a minisztériumban. A János kórház területén található klinika utoljára június 14-én fogad betegeket, ez már a honlapjukon is szerepel. Utána, akit lehet, hazaküldenek, vagy más osztályokon helyeznek el, a következő két hétben pedig a csomagolásé és a költözésé lesz a főszerep. Ha – ahogy ígérik – a tervek szerint június 30-ra valóban sikerül befejezni a felújítási munkálatokat, az ott dolgozóknak akkor is számos nehézséggel kell megküzdeniük, nem utolsósorban azért, mert így is megfeszített tempóban dolgoznak.

Az orvosok a hvg.hu információi szerint már most azt javasolják az előre jegyzett betegeknek, hogy mindenki otthon csináltassa meg a szükséges vizsgálatokat – pl. labort –, és csak utána feküdjön be kezelésre. A túlzsúfolt területi ellátás miatt ez azonban szinte lehetetlen feladat.

„A személyzet többsége nem érti, hogy miért kényszerítik őket egy biztos helyzetből a teljes bizonytalanságba. Van, aki éjszaka nem tud aludni a feszültség miatt” – mondták a lap forrásai.

Mivel a betegellátás érdekében nagyon fontos, hogy a költözést zavartalanul le tudják folytatni, az egyetem vezetése mindent meg is tesz, hogy ez sikerüljön. A Semmelweis Egyetem a lappal azt közölte, hogy mindennel kész lesznek június 30-ig, és a felröppent hírekkel ellentétben teljes ágykapacitással fogadják majd a betegeket. A klinika költözésére és az új épület felújítására egyébként 1,5 milliárd forintot biztosított a kormány.

Ha a betegeknek nem is, de az orvosoknak biztosan okoz majd fejtörést a következő néhány hónap. Hiába a másfél milliárd forint, a berendezés egy részét így is a régi klinikáról kell vinni, mivel azonban az új helyiségeknek más a mérete, nem mindenhova fognak beférni a bútorok. Ráadásul arra is várni kell majd, hogy a pulmonológiai klinika új épületébe felszereljék az állandó röntgengépet.

(forrás: hvg.hu)

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...