hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.

Jön az adó és az illeték, pénz helyett meg az utalvány

Jövőre jöhet a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó, a segély egy része pedig Erzsébet-utalványban érkezhet augusztustól.

A parlament hétfői döntésével lehetővé tette az önkormányzatoknak, hogy augusztus 1-jétől legalább tízezer forintnyi rendszeres szociális segély folyósításakor ötezer forintot Erzsébet-utalványban fizessenek ki.

Változik a gyermekvédelmi törvény is: a módosítás értelmében a település jegyzője a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak október 1-jétől nem pénzben, hanem Erzsébet-utalványban nyújt támogatást. Emellett a következő tanévtől – a gyermek életkorától és a család jövedelmi helyzetétől függetlenül – nem jár családi pótlék akkor, ha a tanuló ötven órát igazolatlanul hiányzik az iskolából.

Az Országgyűlés az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításával szűkítette a Kúria előtti felülvizsgálati jogot azzal a céllal, hogy a legfőbb bírói testület valóban rendkívüli jogorvoslati fórumként működhessen.

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a biztosítási adó bevezetéséről szóló, jövő január 1-jétől hatályos törvényjavaslatot. A 248 igen szavazattal, 83 ellenszavazat mellett elfogadott kormányzati előterjesztés szerint a biztosítási adó mértéke cascónál a díj 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosításnál pedig a 10 százaléka.

A biztosítási adó két közterhet vált ki: a biztosítókat terhelő különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást. Az új adónem, amelynek alanya a biztosító, az abból származó bevétel pedig a központi költségvetést illeti meg, nem terheli az élet-, valamint a betegségbiztosításokat.

Döntött a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetéséről a parlament, a fizetési kötelezettséget az eredeti tervekkel ellentétben a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) és a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteire is kiterjesztve. A hétfőn 249 igen szavazattal, 94 nem ellenében elfogadott törvény alapján 2013. január 1-jétől illetéket kell fizetni az átutalások, a beszedések, a postai csekkbefizetések, a készpénzkifizetések és -átutalások, valamint a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után. Illeték terheli a legfeljebb kéthetes lejáratú jegybanki értékpapírok kibocsátását, továbbá az egynapos és a legfeljebb kéthetes lejáratú jegybanki betétlekötést is.

A tranzakciós illeték mértéke fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint, ha azonban az illeték alanya az MNB, a posta vagy az államkincstár, mértéke az illetékalap egy ezreléke, felső korlát nélkül. Kivétel, hogy egynapos lejáratú jegybanki betét elhelyezésekor az illeték mértéke 0,01 százalék.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink