hirdetés

Itt vannak a 2015. évi patikapénztáras céges adójogszabályok

Mi és hogyan változik jövőre a céges cafeteriában? Kalkuláljon okosan a Patikapénztár segítségével!

Ha górcső alá vesszük a Parlament által végül módosításokkal elfogadott 2015. évi cafeteriás adójogszabályokat, kiderül: amennyiben a céges cafeteria éves kerete jövőre nem haladja meg a 200 ezer forintot, az adózásban semmilyen változás nincs.

Akkor sincs változás, ha a cafeteria éves összege 450 ezer forint, amiből a munkavállalók SZÉP-kártyára legalább 250 ezer forintot költenek. Ha pedig a választott juttatások között nincs SZÉP-kártya, viszont az alapjuttatások összege meghaladja az évi 200 ezer forintot, jövőre 10 ezer forintonként 1 570 forintos plusz adóteherrel kell kalkulálni.

Tekintettel arra, hogy Magyarországon a cégek négyötödénél az éves keret nem éri el a 200 ezer forintot (legkedveltebb juttatási formák: Erzsébet-utalvány, önkéntes egészség-, és nyugdíjpénztár, iskolakezdés, bérlet), a többség nem érez majd változást.

A cafeteriás jogszabály-változás lényege a Patikapenztar.hu-n

A döntő többségnek nem nő az adóterhe!

A jó hír az, hogy amennyiben a céges cafetériás juttatások éves mértéke jelenleg sem haladja meg dolgozónként az évi 450 ezer forintot, és a cég SZÉP-kártyát is ad a dolgozóinak, nagy valószínűséggel meg lehet úszni az adóemelést, mert minden bejáratott juttatás az első kulcsba (35,70%) fog esni.

Mikor nő jövőre a cafeteriás adóteher?

Ha az első, 35,70%-os adókulcsba tartozó SZÉP-kártyát nem tartalmazó elemek (lsd. következő legördülő táblázatban: „Évi 200 ezer forintig” feliratú rész) összege meghaladja a 200 ezer forintot, akkor kell 2015-ben plusz adóterhet fizetni a 200 ezer forintot meghaladó rész után 15,47%-ot (a két adókulcs – 51,17% és 35,70% különbségét). Ez tízezer forintonként mindössze 1 570 forint plusz adóterhet jelent.

Kalkuláljon okosan és tájékoztassa első kézből Ön saját munkavállalóit!

A fentiekből látszik, hogy okos céges tervezés és a munkavállalóknak adott tájékoztatás mellett elkerülhető jövőre a vállalkozásokat sújtó extra adóteher.

A céges cafeteria optimalizálást egyszerűsítő Cafeteria-kalkulátor a vállalati pénzügyesek és munkaügyesek elengedhetetlen segítőtársa lehet, ahol néhány vállalatra szabott adat megadása után (munkavállalók száma és az igényelt juttatás munkavállalónként) a program segít optimalizálni a felosztható cafeteriás keretet.

Kattintson! Cafeteria-kalkulátor

hirdetés

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...