Itt más a szemlélet – jelentés a gyermekhospice-ről
„Ki kellett küldenem az édesanyát, hogy a gyerek meg tudjon halni” címmel közöl beszélgetést a Tábitha gyermekhospice négy nővérével a hvg.hu.
- Az egészségügyi személyzet egy kórházban alapvetően nem erre van felkészítve – magyarázza ápolói munkájuk sajátosságait Veltiné Németh Ildikó a lapnak –, hanem arra, hogy az utolsó pillanatig menteni kell az életet. Itt más a szemlélet, itt arra törekszünk, hogy aminek mindenképpen meg kell történni, az fájdalom nélkül, békében, nyugodt körülmények között történjen. Ott is van haldokló, de nem tud a személyzet ilyen sokat nyújtani, hiszen állandó a nővérhiány. Óriási különbség, hogy nekünk bőven van időnk egy beteggel alaposan foglalkozni. Egy kórházban ez szinte lehetetlen. Van, amikor két gyerekem van, de gyakran az a felállás, hogy egy gyerek, egy nővér.
- Sok esetben az életvégi ellátásra érkezőkkel meg tudjuk beszélni, hogy ha bekövetkezik a halál, mit szeretnének. Így nekünk is sokkal könnyebb alkalmazkodni hozzájuk – idézi a lap Králik Istvánnét. Amihez Medgyesi Nikolett azt fűzi hozzá:
- Nincs két egyforma eset. Nagyon figyelnünk kell, hogy mit szeretne a szülő, és mit a gyerek. Sokszor szavak nélkül is meg kell értenünk, hogy ott legyünk mellettük, vagy inkább ne. Ha azt akarják, akkor mellettük vagyunk és támogatjuk őket, végig. Egyszer én voltam épp műszakban, és ki kellett küldenem az édesanyát, hogy a tizenhat éves gyerek meg tudjon halni. Akárhányszor a közelében érezte az anyját, újra erőre kapott, de ez már nem volt neki jó. Ránk nézett az anyuka, és mutattuk, hogy menjen ki nyugodtan... kiment, és akkor. Hihetetlen megfelelni akarás, empátia van bennük a szülő iránt, és féltik is, hogy mi lesz velük. Sok gyerek úgy van, hogy amíg nem látja, hogy a szülő rendben lesz, nem mer meghalni – olvasható a hvg.hu-n.
