hirdetés
2025. július. 26., szombat - Anna, Anikó.
hirdetés

Így szülnek a magyar nők

A természetes úton szülők 29,5 százaléka szabadon választhatta meg a vajúdási és a kitolási testhelyzetet a szülés során. A KSH kutatásáról a Magyar Nemzet számol be.

– A várandósság átlagosan 126 ezer forintba került, a babafelszerelésekért átlagosan 180 ezer forintot fizettek a családok, de a ráfordítás az első gyermek esetében az átlagban szereplő összeghez képest jelentősen magasabb. Az átlagnál azok az anyák is jóval többet költöttek, akik magán-várandósgondozásban vettek részt. A magánkórházi szülések átlagköltsége 534 ezer forint volt, de az állami kórházban lezajlott szülések is – átlagosan 98 ezer forintos – költségvonzattal jártak – részletezi a KSH által készített Kohorsz ’18 elnevezésű kutatás, amely alapját a 2018 és 2019 között Magyarországon született gyermekek adják. A vizsgálatban mintegy hatszáz védőnői körzet szakemberei segítettek, akik összesen 8287 kismamát kérdeztek a várandósság 28–31. hetében, valamint a gyermek féléves korában, írja a lap.

A felmérés szerint a kisgyermeket nevelő családoknak mindössze 5,4 százalékát teszik ki az igen kedvező jövedelmi helyzetben lévők. Ennél jóval magasabb, 28 százaléknyi az aránya azoknak, akik a szokásos kiadásokat könnyen, 38 százaléknyi pedig azoké, akik viszonylag könnyen tudják fedezni. A megkérdezettek egynegyede nyilatkozott úgy, hogy kisebb nehézségek árán tudja fenntartani magát. A kutatásban részt vevő anyák válaszai alapján a kisgyermekes családok hat százaléka él nehéz anyagi körülmények között.

A családok 59 százaléka részesül gyermekgondozási díjban (gyed), 35 százaléka vesz igénybe gyermekgondozást segítő ellátást (gyes), míg 24 százaléka csecsemőgondozási díjat (csed) kap. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt a családok 14 százaléka, míg tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermek után járó emelt összegű családi pótlékot öt százalékuk vesz igénybe.

A vizsgálat részletesen foglalkozik a szülés módjával és annak körülményeivel is. A kismamák 57 százaléka természetes úton, míg 43 százalékuk császármetszéssel szülte meg gyermekét. A KSH adatai szerint az édesanyák 97,6 százaléka állami fenntartású kórházban vagy klinikán szült, míg a nők 1,8 százaléka jelölt meg magánkórházat a szülés helyeként. Mindössze 35 fő nyilatkozott arról, hogy otthon, és tizenketten mondták azt, hogy egyéb helyen – mentőautóban vagy autóban, autópályán – hozták világra gyermeküket.

A természetes úton szülők 29,5 százaléka szabadon választhatta meg a vajúdási és a kitolási testhelyzetet, mintegy 24,5 százalékuk csak a vajúdási testhelyzetet, 39,4 százalék pedig egyáltalán nem választhatott.

Az átfogó tanulmányból kiderül, hogy a szülés során a kismamák több mint 41 százalékánál történt valamilyen beavatkozás: burokrepesztés 39 százalékuknál, az epidurális érzéstelenítést harmadánál, gátmetszést pedig a nők több mint negyedénél alkalmaztak.

További részletek

cimkék

Könyveink

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...