Hová tűnt el 16 tüdő?
Mindmáig nincs egységes transzplantációs regiszter, így követhetetlenek a hazai szervátültetések eredményei, derül ki az ÁSZ ma nyilvánosságra hozott jelentéséből, mint ahogy az is: több ponton sérül a rászorulók esélyegyenlősége, s miközben egyre kevesebb pénz jut szervátültetésekre, a beavatkozások számát tekintve is erős lemaradásban vagyunk Európától.
A vese-, szív-, máj-, hasnyálmirigy- és tüdőátültetés hazai gyakorlatát tette górcső alá legutóbbi vizsgálatában az Állami Számvevőszék. A 2005-2009 közötti időszakot felölelő áttekintésből kiderül: a vizsgált időszakban nem csak a transzplantációk finanszírozására fordított összeg - 2,5-ről 2,4 milliárdra -, hanem a műtétek száma is csökkent, a vesetranszplantációk esetében például 14 százalékkal. Míg 2005-ben 313, 2009-ben már csak 269 beteg kapott új vesét. Ugyanezen időszak alatt viszont nőtt a dializáltak száma, amely csak részben magyarázható a vesebetegek általánosan rossz egészségi állapotával valamint előrehaladott életkorával, vagyis azokkal a tényezőkkel, amelyek ellehetetlenítik a szervátültetést.
Kaló Zoltán, az ELTE programvezetőjének számításai szerint a műtéti beavatkozás nem csak a betegek életminőségét és életkilátásait illetően jelent jobb megoldást, hanem az egészségpénztárnak anyagilag is kedvezőbb. Míg egy vesetranszplantált beteg első évi kezelése 7,8, a második évtől pedig folyamatosan évi 2 millió forint, a dialízis finanszírozása évente, betegenként 5 millió forintba kerül. A betegek tájékoztatására ugyanakkor jellemző, hogy egy 2689 dializáltra kiterjedő felmérés szerint a válaszadóknak mindössze 14 százaléka szerepelt a veseátültetésre várók listáján, miközben 1181-en vállalnák a veseátültetést…
A magyar betegek tüdőátültetését a szomszédos Ausztriában végzik. S bár a betegek jelenét – s főként jövőbeni életkilátásait – valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár több száz millió forintos kiadásait érintő szerződést több ízben módosították, ez az okmány jelentősége ellenére még sohasem bírt másfél gépelt oldalnál hosszabb terjedelemre szert tenni. A vizsgált időszakban összesen 55 hazai biztosított kapott új tüdőt, ezzel közel 60 százalékkal maradva el az uniós átlagértéktől. Nem jobb a helyzet a várólistán lévő, egy millió lakosra jutó betegek számát illetően sem, amelyet illetően majd 70 százalékos a lemaradásunk.
A tüdőátültetések ügye azonban ennél több sebből vérzik. Bár a felek közötti rövidke, néhány pontból álló szerződés egy ideig rendre tartalmazta a hazai orvosok osztrákok általi felkészítését arra, hogy e beavatkozásokat itthon is el lehessen végezni, erre azonban mindmáig nem került sor. Sőt! A jelentés szerint, bár különböző pontokon hazai szakemberek is részt vesznek a transzplantáció folyamatának egészében ez – a fenti igény megvalósulásának lehetősége egyre távolabbra kerül. A szerződés legújabb módosításai már nem is tértek ki rá.
Az átültetéshez szükséges donortüdőket Magyarország adja át az osztrákoknak. S miközben ezek száma évről évre nőtt, a szerződésből eltűnt az a passzus, amely előírta, hogy ezek betültetésénél a hazai betegek elsőbbséget élveznek. A donortüdőket illetően más pontokon is nagy a zűrzavar. Miközben a Szervkoordinációs Iroda és a OKTPI jelentése szerint 2005-2009 között 160 donortüdő kivitelére került sor, mindössze 144 szervkivét finanszírozása szerepel az OEP adatbázisában. A különbözet magyarázatával adósok maradtak a szereplők, mint ahogy arra sincs válasz: miként történik a kivitt donortüdők elosztása a magyar illetve a külföldi betegek között.
A tüdőátültetés nem olcsó mulatság, bár hihetetlen jó, minőségi életkilátást biztosít a műtéten átesetteknek. A felek – osztrák kórház és az OEP – közötti elszámolás hosszadalmas folyamat. A bécsi kórház egyszer egy uniós formanyomtatványon nyújtja be az elvégzett tüdőátültetés egyösszegű költségét tartalmazó – a költségelemeket nem részletező! – számláját. Ezen kívül azonban úgynevezett „elszámoláson kívüli költséget” is jelent, ám azt nem tudni, hogy ezek milyen külön szolgáltatásokat tartalmaznak. Egy biztos: az osztrák intézmény jelezte, hogy e depozíció nélkül leállítja a magyar betegek transzplantálását. A vizsgált időszakban végzett műtétekért 2010 májusáig az OEP 711 milliót fizetett ki, ebből 202 millió forintot tett ki a fenti, elszámoláson kívüli költség!
Miközben Magyarországon évente 5300-an halnak meg májelégtelenségben, a májátültetések száma a 2005-ös évi 44-ről először 36-ra csökkent, majd 2009-ben 40-re emelkedett. A májátültetés elsődleges problémája a donorszerv hiánya. Az említett 2009-es esztendőben például mindössze 45 donormáj állt rendelkezésre. Alternatív módszerekkel igyekeznek csökkenteni a hiányt, annál is inkább, mivel a műtét utáni átlagos öt éves túlélés 90 százalékos!
Felnőtt szívtranszplantációra a számvevők által vizsgált időszakban 91 alkalommal került sor. A gyermekszív-átültetési program 2007-ben indult, azóta 9 gyermek kapott új szívet. Hasnyálmirigy átültetés két klinikán történik, Budapesten és Pécsett.
A lakosság meglehetősen Janus-arcúan viszonyul a szervátültetésekhez. Mint esetleg rászoruló, igényt tart-e beavatkozásokra, ám mint szervadományozó elzárkózik előle – említette fel az ÁSZ mai sajtótájékoztatóján Kaló Zoltán. Az ELTE programvezetője – aki szakértőként vett részt az egészség-gazdaságossági számítások és elemzések elvégzésében – az esélyek egyenlőtlenségére is felhívta a figyelmet. A magyaroknak 75 százalékkal kisebb az esélyük máj-, 50 százalékkal szív, 60 százalékkal tüdő-, s kétharmaddal hasnyálmirigy átültetésre, mint uniós társaiknak. Az esélyegyenlőtlenség tettenéréséhez azonban nem kell átlépni az országhatárt. Ehhez elegendő Kelet-Magyarországon lakni vagy épp a kisebb eredményességgel működő egészségügyi intézménybe kerülni. Kaló szerint az ÁSZ vizsgálata, mint cseppben a tengert mutatta fel, hogy még egy ilyen kis területen sem rendelkezünk átfogó egészségpolitikai koncepcióval.
