hirdetés

Honvédkórház: szétválasztás szövődményekkel

Alig félszázan távoztak a Honvédkórházból a fenntartóváltás idején – hangzott el az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságában, írja a Népszava. A képviselők Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatót hallgatták meg az intézmény kettébontásának tapasztalatairól.

Mint arról a lap többször írt, január elsején „vágták ketté” a kórházat, amelynek egyik része maradt a honvédség felügyelete alatt. A másik felét, a civilekkel kapcsolatos feladatokat pedig új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház nevű alakulat vette át. Az újonnan létrejövő intézmény irányítása a belügyminiszterhez került, s a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő orvosok, szakdolgozók és egyéb nem katonai alkalmazottak egészségügyi szolgálati jogviszonyban folytathatták munkájukat.

Jenei elismerte, hogy valóban voltak problémák az átállás nehézségei miatt az első hónapokban a fizetésekkel, ám – szerinte – ezek azóta megoldódtak. Április közepén az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház főigazgatója maga tájékoztatta arról, hogy már egyetlenegy panasz sincs. Hozzátette: a nehézségeket a közkórházakétól eltérő bérszerkezet okozta, hiszen a Honvédkórházban az alapfizetést egy-egy speciális feladathoz, készenléthez, ügyelethez tartozó bérelemek is kiegészítették.

Közölte azt is, hogy az új Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház mintegy 3000 alkalmazottjából „mindössze” 51 ember távozott a váltás idején, ám egyetlen olyan osztály sem volt, ahol ez a betegek ellátásában gondot okozott volna. Megjegyezte: a szétválás után is 128 olyan honvédelmi jogviszonyban maradó orvosa, szakdolgozója van az intézménynek, akik részt vesznek a civil feladatok ellátásában, azzal a megkötéssel, hogy amennyiben bárhol máshol a világban szükség volna az ő speciális tudásukra, akkor annak elsőbbsége van.

A teljes információ

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...