Hogyan orvosolnánk az orvoslást?

Hét alkalomból álló konferenciasorozatot rendez a választások előtt a Civitas Intézet Gazdasági és Társadalomtudományi Kutató Zrt., amely az első, január 23-ai találkozót az egészségügynek szentelte. Tette mindezt azért, mert az utóbbi időszak közvéleménykutatásai alapján a honpolgárokat az egészségügy érdekli a legjobban – indokolt bevezetőjében Vértesy László vezérigazgató. A makroökonómiával foglalkozó jogász-közgazdász az ágazat jelenét felvázolva a többi közt kiemelte: míg az OECD-országok a bruttó nemzeti össztermék, a GDP 9, Magyarország csupán 7,6 százalékát költi egészségügyre. Egy főre vetítve a költés különbsége azonban már kétszeres: Nyugat-Európában 4000, míg nálunk 2000 dollár jut egy emberre. GDP-arányosan egyre kevesebbet fordítunk egészségügyre, amelyben a KSH szerint 2003 és 2015 között 50-ről 38 milliárdra csökkentek a prevencióra fordított állami juttatások. Az egészségügyi bérek nemcsak a versenyszférától maradnak el, hanem a nemzetgazdasági átlagtól is, így hiába a röghöz kötés, az ösztöndíjak, a béremelés, a V4-ek is jobban állnak nálunk orvos- és nővérbérben egyaránt.

Jogi és anyagi adósságok

Bodrogi József egészségügyi közgazdász az előttünk álló kihívásokat sorolva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadások gyorsabban nőnek, mint a forrásteremtési lehetőségek, melynek oka elsősorban a társadalom idősödésében keresendő. Az ember idős korában fogyasztja a legtöbb egészségügyi forrást, a technológia egyre drágább, ráadásul a szociális hozzájárulási adó csökkentésével jelentős pénzek estek ki a finanszírozásból. Bodrogi szerint megfontolandó az új, innovatív finanszírozási módszerek, pl. a termékadó, a baleseti adó kiterjesztése, a jövedéki adó egészségügybe konvertálása. Magyarországon az egyik legrosszabb az orvosok korösszetétele, és súlyos gond az orvosmigráció – emlékeztetett, azt is jelezve: bár hamarosan komoly fejlesztések lesznek Közép-Magyarországon, azok HR-háttere instabilnak tűnik. A közgazdász szerint foglalkozni kellene a jogi adósságokkal is. Húsz éves az egészségügyi törvény, de nem csak ez a baj. A kórháztörvénnyel kellett volna kezdeni az alapellátási törvény helyett, amelynek máig hiányoznak a végrehajtási rendeletei, de beszélni kell a járulékfizetésről és az ellátási csomag tartalmáról, valamint a sürgősségi ellátásokról is – arról a többi közt, hogy vajon részei-e a közellátásnak az egyének felelősségét felvető esetek, ha pl. hat műtőt foglalnak le egyszerre egy leszámolás sérültjei, akiket 4-6 órás műtétekkel lehet csak rendbe szedni?

Nem ellenzéki ármánykodás

Hazánkban a születéskor várható élettartam rosszabb, mint ami a gazdaság állapotából következne. Ugyan nő ez a szám, de tartjuk a lemaradást. Nem sokat közeledtünk a világhoz a legtöbb halálozást okozó betegségek terén; különösen a 65 év alatti daganatos halálozásunk nagyon rossz, és az elkerülhető és megelőzhető halálozásban is „kiemelkedően teljesítünk” – emelt ki néhány, „nem ellenzéki ármánykodásokból, hanem jellemzően a minisztérium háttérintézményének tanulmányából való” alapinformációt Kincses Gyula egykori államtitkár. Tizenkét évvel tovább élnek az iskolázott férfiak kevésbé tanult társaiknál, többeket látunk el olyan betegségekkel kórházban, amelyeket ambulánsan is lehetne kezelni, s semmivel nem magyarázható különbségek vannak az intézmények császármetszési gyakoriságában – sorolta a többi közt az egészségpolitikus, akinek vezetésével nemrégiben konszenzussal alakították ki tíz párt szakpolitikusai az egészségügyi rendszerben szerintük megvalósítandó nemzeti minimumot. A dokumentumot a pártelnökök is aláírták, így vállalták, hogy ha kormányra kerülnek, megvalósítják, ha ellenzékbe szorulnak, akkor nem támadják, s hitet tettek amellett is, hogy az elfogadott nemzeti minimumról később társadalmi vitát kezdeményeznek.

Fotó: 123rf

Pénz nélkül nem megy, de csak a pénz kevés

Kincses szerint az egészségügyre költött közforrások növelésével el kell(ene) érni az EU-átlagot. Megoldandók a munkaerő-gondok, nagy nemzeti programokat kell indítani a legnagyobb betegségterhet okozó népbetegségek területén, meg kell állítani az egészségügy kettészakadását, az amerikanizálódást, rendbe kell tenni a köz- és a magánellátás viszonyát, valamint a sürgősségi ellátást. Pénz nélkül nem lehet megoldani az egészségügy gondjait, de csak pénzzel nem oldható meg semmi – az ágazat becsületét is vissza kell állítani. A még ma is létező feudális hierarchia helyett szakmai szabályok, átrendezett kompetenciák kellenek, valamint átlátható, kiszámítható működés. Ugyanígy szükség van „technikai lábak”-ra, pl. telemedicinára, ápolástechnikai eszközökre, s mint Kincses megjegyezte, a tudatos migrációpolitika sem lett volna hátrány, pl. visszailleszkedési támogatással. Folytatni kell a szerkezetátalakítást, amelyben a lakosságközeli ellátásoknak juthatna hangsúlyos szerep, a kórházak működését pedig mátrix-szerűen kell átalakítani. A finanszírozást össze kell hangolni a fejlesztésekkel, a gyógyítási teret ki kell terjeszteni a beteg felé, akinél meg kell jelennie az egyéni felelősségnek – fogalmazott a többi közt Kincses Gyula, aki nyilvános indikátorokat, egységes szakmai felügyeletet és minőségbiztosítást is vizionált.

Mint fogalmazott, nem igaz, hogy a Fidesz nyolc éve alatt nem történt semmi az egészségügyben; tétlen reform folyik – fogalmazott a Civitas rendezvényén a volt államtitkár. A szakellátásban ma több a magánellátás, a lakosság többet költ járóbeteg-ellátásra, mint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Kincses szerint az alapellátás átalakítása már nem szándék kérdése; szép dolog Az én kis falumban bemutatott igazi doktorbácsi-kép, csak a növekvő átlagéletkor, az üres praxisok mellett ez már nem fenntartható. A hamarosan hiányzó 2000 háziorvost képzéssel nem lehet pótolni, de ha a járóbeteg-ellátásból igyekeznének átirányítani oda szakembereket, akkor onnan hiányoznának. A tervezett orvos-beteg találkozások felé kellene elmozdulni az alapellátásban – vélte Kincses, aki azonban nem rombolná szét azt, ami még működik. A rendszernek szép lassan kell több színűvé válnia, melyben a szólótól a csoportpraxison át a praxisközösségig és akár a tisztán magánellátást nyújtó e-praxisig bármi megjelenhet.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy „nem célravezető, ha csak pénzt dobálunk a rendszerbe”. A belső arányokon javítani kell; a 700 milliárdos lakossági kifizetés nem feszíthető tovább; a belső államháztartási arányokon kell változtatni – vélekedett. A lehetséges kitörési pontok között a neurointervenciós kezelések, az egynapos ellátások vagy a kolorektális laparoszkópos műtétek terjedését említette, jelezve, hogy diabéteszes láb esetén a finanszírozás miatt az intézmények limitálják a revaszkularizációs minimál invazív műtétek számát, sőt vannak helyek, ahol csak amputációt engedélyeznek, azaz ”a fiskális szemlélet túlnyomja a rendszert”. A praxisközösségek, a svájci modell és a népegészségügyi programok mellett Dózsa kitörési pontnak látja az idősödéssel összefüggő programokat is, így pl. a telecare szolgáltatásokat, az egészségügyi és a szociális ellátás korábban ígért rendbetételekor szóba került integrált ápolási otthonok kialakítását, a betegegyüttműködés javítását, a krónikus betegek gondozását, az ambuláns rehabilitáció, az intervenciós radiológia fejlesztését. 

S hogy mit mondanak a pártok az egészségügyről?

A Civitas rendezvényén ezúttal nemcsak a Fidesz, hanem a szocialista párt és a Párbeszéd sem képviseltette magát a kerekasztal-vitán. Cseh Katalin a Momentum képviseletében – reflektálva a szakértői előadásokra is – egyebek között elmondta: passzív az egészségügyi reform, a háttérben azonban zajlanak folyamatok. Mindeddig nem valósult meg szektorokon átívelő egészségügyi reform, ami konszenzuson alapulna. Sok pénzt tettek ugyan az egészségügybe, de nem tárták fel, mire is kellene az valójában. Az átalakításhoz politikai akarat kell, ami most megvan a 10 párt által elfogadott minimumban. A Momentum átlátható, betegközpontú egészségügyet szeretne – melyben a betegnek is komoly felelőssége van –, beleértve ebbe a lehető legszélesebb minőségi mutatók közzétételét. A hálapénzt megszüntetnék. Az ellátásnak modern protokollokon kellene alapulnia, mondta, amelyeket azonban szigorúan betartatnának. A finanszírozásnak a modern ellátásokat kellene ösztönöznie, míg az ágazatban dolgozók megbecsültségét az is jelezné, hogy négy év alatt 60 százalékkal emelnék a béreket.

Az LMP-t képviselő Ábrahám Júlia keretgondolata Kincses Gyulától eredeztethető: több pénzt, okosabban elkölteni. Ehhez azonban párttársa, Hadházy Ákos gondolata is társult: kevesebb pénz hiányzik ma az egészségügyből, mint ami korrupcióval eltűnik. Ábrahám Júlia szerint évente mintegy 600 milliárdot kellene visszapótolni az ágazati költségvetésbe; a forrásbővítés mellett struktúraátalakításra, kompetenciabővítésre, az egzisztenciális és szakmai önállóság megerősítésére lenne szükség oly módon, hogy az egészség ügye elsődleges, szakpolitikákon átívelő prioritás legyen. Mindehhez az LMP-nél – a „politika gondnoksága, a kézi vezérlés helyett” – a minden párt által elfogadott önálló egészségügyi tárca mellett megjelenne az egészségügyi ombudsman intézménye is.

A forrásbővítésről a Jobbik azt gondolja, hogy két év alatt két százalékos kiigazítás képzelhető el. Lukács László György azt mondja, a szolidaritáselvű, egységes kockázatkezelés mellett a párt erős állami ellátásban érdekelt, amely jól szabályozottan, szinergiában él a magánellátással. Zéró tolerancia van a korrupció irányában, s mint mondta, érdemes lenne társadalmi vitát folytatni a kiegészítő biztosításokról, mint forrásteremtési lehetőségről.

A hálapénzt – az elfogadott dokumentumnak is megfelelően – mindannyian megszüntetnék: Ábrahám Júlia megfogalmazása alapján azonban a hálapénz nem egy szektor kiemelt problémája, önmagában így nem is kezelhető. Új társadalmi szerződés kell; morális államra van szükség. A jövedelmeket rendezni kell, s ha ezek adottak, szóba jöhet a büntetőjogi felelősségre vonás.  A Jobbik hasonlóan gondolkodik: a hálapénzt meg kell szüntetni, ám ennek előfeltétele a bérrendezés, a közkiadások átalakítása, a körülmények javítása – az adminisztratív tiltás csak ezt követően jöhet. Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint hálapénz-ügyben is kultúraváltás szükséges. Mint fogalmazott, nem érdekli, mennyi egy orvos nettója, ha félmilliót kér egy beavatkozásért – nem lopunk, pont – fogalmazott. A politikus szerint egyébként nehéz volna megindokolni, azaz nincs józan válasz arra, miért is nem nyúlt hozzá a Fidesz nyolc éven át az egészségügyhöz. Ő négy év alatt a GDP egy százalékával tartja növelhetőnek az ágazati költségvetést. S bár tíz éve még a több biztosítós modell mellett tette volna le a voksát, ma már ő is kérdésesnek gondolná annak fenntarthatóságát, s kifejezetten fontosnak tartja a társadalombiztosítás megerősítését. Kórházak esetén egyetért az állami tulajdonnal – a gond a finanszírozással van, vélekedett, azt is jelezve, az Együtt tb-támogatást adna a fogamzásgátlók használatához, s aktívabb szerepet várna el a háziorvosoktól pl. a HIV-fertőzések megelőzésében.

A DK egészségügyi kabinetjét vezető László Imre 16 évnyi kórházigazgatói múlttal a háta mögött fontosnak tartotta hangsúlyozni a Civitas konferenciáján, hogy a rendszerváltozás óta egyetlen kormány sem fordított megfelelő figyelmet az egészségügyre. Ezért tartja jelentősnek a 10 párti egyezséget, azt azonban újfent kijelentette: az egészségügy rendbetétele, européer működtetése nem egy kormányciklus feladata. Az adósságról szólva úgy fogalmazott: ennyi hülye kórházi vezető nincs. Az állam adósságáról van szó, amit a gyógyintézetekben hoz létre. A ráfordítások felmérését ő maga 2005-ben kezdeményezte. Az 2008-ban meg is kezdődött, 2010-ben befejezték, de soha nem hozták nyilvánosságra az adatokat. Lényegében 1999 óta nincs értékkövetés a finanszírozási rendszerben – közölte a kabinetvezető, mert bár többször emelték az alapdíjat és a német pontok értékét, az csak tovább torzította a rendszert: a tényleges ráfordítás ma köszönő viszonyban sincs az állami finanszírozással. Mások mellett az alapellátás (és az OMSZ) megerősítését, az idősekről való gondoskodást tartotta fontosnak kiemelni, valamint a betegjogok érvényesülését – ez utóbbi ugyanis mára „elsikkadt, elsorvadt, nem veszik figyelembe”.