„Ha nem kezdünk bele, akkor soha nem lesz változás”

– Miközben professzionális technikával értékesítik termékeik zömét a piacon, képtelenek „eladni magukat”, nem tudják elfogadtatni a gyógyszeripar értékteremtő képességét a kormánnyal. Jól érzékelem?

– Igen, ez kétségtelenül így igaz, és ennek több oka van. Részben az, hogy az ipar szereplői – főként a vényköteles termékek esetében – eddig kizárólag az orvosokra fókuszáltak. Ugyanis a hagyományos gyógyszeripari modellben az orvos volt döntési pozícióban, így sokáig csak feléjük kommunikáltunk. Úgy gondoltuk, hogy a gyógyszeres terápiák, illetve ennek következtében a gyógyítás eredményességének, hatékonyságának növekedése bizonyítja az ágazat értékteremtő képességét. Mi ezt természetesnek vettük, mert mindennap ebben élünk, de nem vettük észre, hogy a világ számára ez nem látható. Ám az utóbbi években az orvosok mellett két újabb és legalább ugyanolyan mértékben fontos szereplő lépett a rendszerbe: az egyik a finanszírozó, aki a döntések egy részét átveszi az orvostól, a másik pedig a beteg, vagy a betegnek a családtagja. Ennek az új helyzetnek próbál megfelelni a gyógyszeripar; keressük az utat.

– Említette a betegeket. Ebben a megváltozott kommunikációs modellben nem lenne egyszerűbb bizonyos esetekben közvetlenül a betegekkel kommunikálni?

– Jelenlegi formájában biztos, hogy elavult a szabályozás, az internet korában nem lehet kirekeszteni senkit és nem lehet elzárni előle az információt. Egy nemrégiben publikált felmérés szerint a magyar betegek fele a neten „kutakodik”, mielőtt konzultálna orvosával.  Kérdés csak az: mit talál ott? Az EU-nak volt egy felmérése, miszerint az interneten található egészséggel kapcsolatos információknak több mint a fele téves. Számomra nonszensznek tűnik, hogy épp a legszigorúbb engedélyezési eljáráson, klinikai vizsgálatsorozaton átesett, a biztonságosság szempontjából legszigorúbban ellenőrzött gyógyszerekkel kapcsolatban teljes a tiltás. Ezzel szemben a gyakran kétes eredetű, gyógyhatásúnak vélt termékekről közvetlen kommunikálhatnak a forgalmazók a betegekkel.

– Milyen eszközük marad?

– Most épp egy fogyasztói attitűdkutatást végzünk, de nemcsak betegek, hanem egészséges emberek véleményére is kíváncsiak vagyunk.  Szeretnénk megérteni azt, hogy számukra mit jelent az egészség, mi az, ami ebbe a fogalomba belefér. Szeretnénk tudni, mit gondolnak az öngondoskodásról, kire hallgatnak, kiben bíznak az egészségüket érintő döntési helyzetben. Kíváncsiak vagyunk, mit értenek a gyógyszeriparral kapcsolatos hírekből, mi a véleményük rólunk. Ha ezen túl vagyunk, akkor döntünk a további lépésekről.

– Eközben nem tartanak attól, hogy ahogyan korábban sem érzékelték a veszélyt, most is meglepődhetnek? A „Varga-csomag” egyelőre nem tartalmazott gyógyszeripart érintő elvonást, de ami késik, nem múlik. Legutóbb – a Széll Kálmán intézkedési terv bejelentése előtt – is nagyon csendben voltak... Nem követik el ismét ugyanazt a hibát?

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a veszély folyamatosan jelen van és ennek sajnálatos módon részben az az oka, hogy az egész egészségügynek, ezen belül a gyógyszercégeknek, az iparnak a lehetségesnél rosszabb  a megítélése.  Kimondható, hogy az egészségügy, és ezen belül a gyógyszerek sokkal több értéket teremtenek, mint amennyit akár a társadalom, akár a döntéshozó elismer. Amíg ezen nem sikerül változtatnunk, addig folyamatosan jelen lesz az elvonás kockázata. Éppen ezért szeretnénk elérni, hogy szülessen egy megállapodás az ipar és a kormány között, ami elismeri, hogy a gyógyszerek jelentős mértékben hozzájárulnak a magyar állampolgárok munkaképességének megtartásához, javítjuk az életminőséget, sok esetben költséghatékonyabbá tesszük a gyógyítás folyamatát – ami gazdasági tényező. Nem kell bizonygatni: ez az egyik legperspektivikusabb iparág.  Az élettudományokhoz kapcsolódó egészségiparon belül kitüntetett szerepet élvez a gyógyszeripar és a biotechnológia.  Magyarországnak pedig vannak olyan hagyományai, amelyekre építkezve a jövőben a jelenleginél jelentősebb szerephez juthatnánk.

– Ez nem rövidtávú program.

– Valóban, de ha nem kezdünk bele, akkor soha nem lesz változás.  Úgy véljük, a kormány a tavaly őszi döntésével – amikor is a tervekkel ellentétben mégsem vontak el 60 milliárdot az ártámogatási kasszából – elismerte azt, hogy a gyógyszerellátás minőségét jelentősen rontaná egy további megszorítás, melynek minden bizonnyal nagyon távolra vezető következményei lennének. Abban bízunk, hogy a kormányzaton belül látják: Magyarország nemzetközi összehasonlításban – az egész EU-n belül – a legrestriktívebb rendszert hozta létre a támogatási rendszerben. Folyamatosan egyeztetünk az egészségügyi kormányzattal és próbáljuk bemutatni azt, hogy amit csinálunk, az hasznos.

– A legutóbbi hírek szerint a gyógyszerár-támogatási kassza szufficites.

– Ez nem egyértelmű. Többféle számítási mód van. Ha a kiáramlást nézzük, nincsen szufficit, de ha figyelembe vesszük a gyártói befizetéseket is, akkor lehetséges, hogy lesz. Mi azt szeretnénk, ha ebből finanszíroznák azoknak a gyógyszereknek a támogatását, amik befogadásra várnak.

– Úgy tudom, 27 készítmény sorakozik a listán.  Úgy gondolja, van a befogadásra esély az idén?

– Egy részére talán igen.

– A kormány néhány gyógyszergyárral stratégiai megállapodást kötött. A protokolláris együttműködésen túl konkrét ígéretekről nem olvashatunk a hírekben. Elég-e az iparnak ez a jelzésszerű támogatás, vagy ezt csak szimbolikus lépésnek vélik?

– Akikkel eddig a kormány megállapodást kötött, azok a múltban és jelenleg is jelentős és fontos tevékenységet folytatnak Magyarországon. Az AIPM oly módon szeretne lobbizni a gazdasági döntéshozóknál, hogy a jelenleginél több befektetést tudjunk Magyarországra hozni. Huszonöt tagvállalatunk van, a cél az lenne, hogy minél több kutatási vagy fejlesztési tevékenység jöhessen hazánkba.

– Mekkora bevétele származik az országnak az AIPM tagvállalatai által itthon végezett fázisvizsgálatokból? Egy kedvező iparpolitikával mekkora bevétel-növekedést lehetne elérni?

– Van olyan nemzetközi cég, amely alapkutatást is végez itthon, de sok feltételnek kell egy időben teljesülnie ahhoz, hogy ilyen döntés szülessen egy anyavállalatnál. Mindez nem esélytelen, hiszen a gyógyszerkutatás és fejlesztés átalakulóban van, a jövőben hálózatok formájában működik majd. Nem egy gyártó kontrollálja a teljes fejlesztési folyamatot a molekula szintézisétől vagy akár a cél meghatározásától egészen a kutatás-fejlesztés különböző lépcsőin keresztül; a tudás különböző szereplőknél van. Van, amikor biotech vállalatok, akadémiai intézetek, kisebb-nagyobb vállalatok közösen fejlesztenek új gyógyszereket. Azt kellene megcéloznunk, hogy Magyarország minél több ilyen kutatás-fejlesztési folyamatba bekapcsolódhasson. Elég jól számszerűsíthető: itthon az innovatív gyártók által végzett kutatások éves nagyságrendje 20-30 milliárd forint közötti. Ez az összeg az egészségügyi rendszerben plusz finanszírozásként jelenik meg. De nem elhanyagolható az a tény sem, hogy ily módon nagyjából 10 ezer beteg juthat hozzá a legmodernebb gyógyszeres terápiához, miközben ez nem terheli az OEP költségvetését. Talán nem irreális várakozás, de úgy vélem, a jelenleginél ösztönzőbb környezetben megduplázhatnánk ezt a számot.

– Tavaly év végén a PwC-nek megjelent egy nagy tanulmánya, melyben 2020-ig előre vetíti a gyógyszeripari trendeket. Állítják, a gazdasági helyzetből adódó összeolvadások, felvásárlások, racionalizálások a kutatás-fejlesztésre nincsenek jó hatással. Egyrészt a folyamatokból adódóan erősen kontrollálják a költségeket, és K+F kiadásaik csupán 7 százalékát fordítják fejlesztésre, illetve a felfedező folyamatokra.

– A múltban volt olyan meggyőződés, hogy a kutatás-fejlesztés sikere azon múlik, hogy egy kritikus összeget elkölt-e az adott vállalat erre a tevékenységre. Azt gondolták, hogy ha igen, abból „kijön” x számú új gyógyszer, amit piacra tudnak dobni. Részben ez is ösztönözte a felvásárlásokat és az egyesüléseket. Ám a tapasztalatok alapján ez nem igaz, sőt bebizonyosodott, hogy azok a nagyon nagy kutatóegységek, amelyek rengeteg pénzből, önállóan gazdálkodtak, nem voltak produktívak új gyógyszerek tekintetében. Viszont vannak olyan kis vállalatok, amelyek egy ötletre alapozva jöttek létre és nagyon sikeressé váltak – igaz, sok esetben nem tudják önállóan végigvinni a fejlesztési folyamatot, mert nem rendelkeznek elegendő tőkével, de ők azok, akik megtalálták azokat az új, ígéretes gyógyszereket, amelyek egyedülálló értéket hordoznak. Mostanában az abszolút költségszemlélet helyett a hatékonyság jelenik meg a kutatás-fejlesztésben is. Egy nagy gyógyszergyár ma már sokkal inkább megnézi, mi az, ami a világban elérhető, érdekes, ígéretes célpont, technológia vagy molekula, és azokat felkarolja és viszi tovább. Ma az alapkérdés az: tudunk-e olyan gyógyszereket létrehozni, amelyek értéket teremtenek a finanszírozónak és a betegnek egyaránt.

– Ön lát nagyon-nagyon ígéretes fejlesztést?

– Ma az a nagy siker, ha egy korábban „nem jól” kezelt betegséget eredményesebben tudunk gyógyítani. Az egyik legígéretesebb terület a hepatitis C kezelésére szolgáló gyógyszerek fejlesztése. Valószínű, hogy a következő évek nagy áttörése az lesz, hogy majdnem minden virális betegségben sikeres lehet a kórokozó eradikációja. A központi idegrendszer területén sok kutatás folyik, elég ígéretes még az autoimmun betegségek terápiás lehetősége, és a daganat terápiában is rengeteg molekulát fejlesztenek.

– Az AIPM-re visszatérve, kíváncsi lennék, mit gondol az eddigi tevékenységükről?

– Nem szeretném kritizálni eddigi tevékenységünket. Ez már csak azért sem lenne tisztességes, mert elnökségi tagként nekem is volt hatásom a folyamatokra. Beszélgetésünk elején említettem már legnagyobb hibánkat, de biztos, hogy a gyógyszerforgalmazók, valamint az orvosok közötti kapcsolat átláthatóságában is van még tennivalónk. Nagyon megszigorítottuk a támogatási lehetőségeket, de tapasztalatból tudjuk, hogy egy-egy etikátlan gyakorlat  az egész iparra negatív fényt vet.

– Erre léteznek másolható, előremutató példák. Tudnának tenni ellene.

– Az európai szövetségünknek van ezzel kapcsolatban egy döntése, így az innovatív cégek európai tagvállalatai nyilvánosságra fogják hozni a szerződéseiket, és mi, az AIPM-en belül is foglalkozunk azzal, hogyan lehet ezt előkészíteni Magyarországon.

– Mennyi idő kell ehhez?

– Körülbelül két év.

– Nem kapatta el nagyon az orvosokat a gyógyszeripar?

– Az iparnak nem kell nagyobb hatalmat tulajdonítani, mint amivel rendelkezik. A gyógyszeripar és az orvosok viszonyát nem csak a kínálati, hanem a keresleti oldal is meghatározza. Amikor tudjuk, hogy az orvosok nincsenek megfizetve Magyarországon, akkor természetes, hogy nagyobb jelentősége van számukra egy olyan támogatásnak, ami lehetővé teszi, hogy külföldi kongresszuson vegyenek részt. De én ezt nem nevezném elkapatásnak. Nem gondolom, hogy ebben a szférában rosszabb a helyzet, mint a magyar társadalomban bárhol.

– Azon kívül, hogy a gyógyszeripar által teremtett értékek hangsúlyozását helyezi előtérbe, mennyiben változtat még az AIPM-en?

– Azt gondolom, igazi változást attól lehet várni, hogy az egész ipar jelentős változáson megy keresztül: a globális trendek, az új modellek keresése minden egyes vállalatnál napirenden van. Különböző válaszok születnek, ami szerintem önmagában generál majd egyfajta változást. Ha most nagyon rövid távú dologra gondolunk, akkor biztosan szeretném elérni, hogy erősödjön a gyógyszeriparon belüli együttműködés, hogy kommunikáljunk az ágazat többi szereplőjével is, és csökkenjen a megosztottság. A közös érdek mentén kell összefogni. Ha nem találunk olyan célokat, melyek a nyilvánosság számára is jelentőséggel bírnak, akkor az a mi hibánk.

– Lát erre esélyt?

– Igen. Optimista vagyok – vagy idealista? Miért kérdezi?

– Sokuktól hallottam már ezt. Amikor beültek ebbe a székbe, mindenki hitte, és a végén…

–  Meg fogom próbálni; ha nem sikerül, akkor jön egy másik elnök.