hirdetés
2024. december. 18., szerda - Auguszta.

Ha megbetegszenek, hamar meghalnak a magyarok

Lehet, hogy egyre több egészséges évet élünk, viszont ha valami baj történik, akkor hamar meghalunk, derül ki a Telex összeállításából.

Orbán Viktor miniszterelnök december 16-án az Országgyűlésben, az azonnali kérdések órája során Lukács László György jobbikos képviselő kérdésére azt válaszolta, hogy 2010 és 2022 között Magyarországon öt évvel nőtt az emberek egészségben eltöltött várható éveinek száma. Tehát az elmúlt tizennégy év kormányzás eredményeképpen a magyar emberek öt évvel többet élhetnek egészségben, amivel megelőzün tizenhat európai uniós országot. Bár 2010-ben még csak ötöt előztünk meg, most pedig tizenhatot.

Orbán valójában három állítást fogalmazott meg: hogy nőtt a magyarok egészségben eltöltött várható éveinek száma; hogy ez a kormánynak köszönhető; illetve hogy ezzel az uniós középmezőnybe tartozunk. Nézzük ezeket sorban!Az első állítás igaz: 2010 és 2022 között valóban 5,1 évvel nőtt a születéskor egészségesen várható átlagos élettartam, ebben a Központi Statisztikai Hivatal és az Eurostat adatai is megegyeznek.

Míg a miniszterelnök állításából úgy tűnhet, mintha a Fidesz-kormányok munkája miatt alakult volna úgy, hogy több évet élünk egészségben, az adatokon látszik, hogy a trend valójában már 2005 óta tart. Sőt, ha abból indulunk ki – ahogy látszólag Orbán teszi –, hogy a mutató javulásában fontos szerepük van a mindenkori kormányoknak, akkor ez az eredmény nem éppen hízelgő az Orbán-kormányra nézve.

Az adatokból ugyanis az látható, hogy a 2005 és 2010 közötti ciklusban 4,3 évvel javult a várható egészséges évek száma, 2010 után viszont ez a növekedés lelassult. A 2015-ig tartó ciklusban 1,6 évvel, 2015 és 2020 között pedig 3,4 évvel nőtt a várható egészséges életévek száma, 2020 és 2022 között gyakorlatilag stagnált, 2023-ra pedig egy évvel javult.

Az jó hír, hogy átlagosan valóban több egészséges év jut egy magyarra, de ezt érdemes a kontextussal együtt értelmezni. Ugyanis ebben a rangsorban előttünk van még például Bulgária is, méghozzá négy évvel. Márpedig nem nagyon lehet állítani, hogy Bulgária lenne az EU egyik legegészségesebb országa. Sőt, valójában a legtöbb egészségügyi mutató szempontjából Magyarország mögött áll, pedig ezeken a területeken már mi is a sereghajtók között kullogunk. Bulgária sok esetben az utolsó szokott lenni.

Ezért érdemes összevetni a születéskor várható életkort is. Ebben Bulgária 2023-ban a legutolsó volt 75,8 évvel, míg Spanyolország, ami várható egészséges évek számában le van maradva Magyarországtól (Bulgáriáról nem is beszélve), születéskor várható élettartam szerint a legjobb az EU-ban, 84 évvel. Ebből a szempontból Magyarország 76,9 évvel alulról a negyedik.

Ez gyakorlatilag azt mutatja, hogy lehet, hogy egyre több egészséges évet élünk (az EU-s lista alapján közepesen sokat), viszont ha valami baj történik, akkor hamar meghalunk, írja a Telex.

(forrás: Telex)

Könyveink