hirdetés

Füst fedi a tényeket

A politikai véleménykifejezésnek is lehetnek kedvező egészségügyi hatásai, bár az ezt alátámasztó adatokra még várni kell – tűnik ki a Népszabadság cikkéből.

„Ma már kijelenthető, hogy egyre több magyar teszi le végleg a cigarettát” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, amikor Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO főigazgatójától átvette a dohányzás visszaszorításáért kapott kitüntetését.

A Népszabadság által megkérdezett egészségügyi szakemberek ugyanakkor még nem tudnak olyan adatról, ami azt mutatná, hogy a dohányzás szigorítása nyomán csökkent volna a dohányosok száma. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatsoraiból inkább az látszik, hogy a magyarok továbbra is kemény dohányosok.

A kormány által bevezetett szigorítások ugyanakkor nem teljesen eredménytelenek: a dohányzásról való leszokást segítő központoknál a jelentkezők egyik leggyakoribb indoka az lett, hogy nem akarják a Fidesz-klientúra zsebét tömni a nemzeti dohányboltokban való vásárlással – olvasható a olvasható a cikkben.

Még nem lehet tudni, hogy a dohányzást tiltó szabályok szigorításának milyen egészségvédő hatása volt – idézik Demjén Tibort, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontjának vezetője. Demjén Tibor azt mondta: a WHO-val együttműködésben zajlik a korábbi ifjúsági és felnőtt egészségfelmérések megismétlése, e vizsgálatból részeredmények pedig legkorábban november közepére várhatók.

Ugyanakkor a javulásba vetett remény nem megalapozatlan, mert mint a nol.hu-n olvasható: azokban az országokban, ahol már régebben, évek óta érvényben vannak a dohányzást tiltó szigorítások, egy év után átlagosan 17-23 százalékkal mérséklődött a 60 év alatti passzív dohányosok körében a szívinfarktussal kórházi ellátásra szorulók aránya, mivel ebben a csoportban nullára csökkent a füstterhelés.

(forrás: NOL)

Könyveink

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...