Felzárkózás helyett továbbra is leszakadásra számíthat a magyar egészségügy
Felzárkózás helyett leszakadás történt az egészségi állapot és az egészségügyi kiadások tekintetében az elmúlt évtizedekben Magyarországon, az ágaza helyzetén a reform és kiadásnövelés együttesen javíthatna. A többletköltéshez gazdasági növekedés is kellene, ami azonban elmarad a kormány optimista becsléseitől.
Mindössze 0,3 százalékos reálérték növekedést sikerült elérni a hazai egészségügyi közkiadásokban 2005 és 2019 között, miközben a ráfordításban nemcsak az európai unió fejlett államai, de a visegrádi országok is messze elhagytak bennünket – derült ki a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) minapi konferenciáján Orosz Éva, a Magyar Tudományos Akadémia, doktora, az ELTE Közgazdaságtudományi Intézet professor emeritusának előadásából. – Az adatok azt igazolják, hogy nem sikerült felzárkóznunk sem az egészségügyi közkiadások, sem a társadalom egészségügyi állapotának tekintetében.
Ugyanebben az időszakban
- Csehországban 58 százalékkal;
- Szlovákiában 57 százalékkal;
- Lengyelországban 105 százalékkal
költöttek többet az egészségügyre. Idehaza egyedül a koronavírus-járvány időszakában látszott megtörni a hosszú távú trend, amikor tűzoltásszerű növekedés volt tapasztalható az állami kiadásokban, azonban a pandémia kifulladása nyomán visszatért a reálérték csökkenése.
A kormány dönt arról, hogy a költségvetésből mennyit szán az egészségügyre, és Magyarországon ez kirívóan alacsony – folytatta Orosz Éva. – Míg 1995-ben az ágazat részesedése még megegyezett az uniós országokban jellemző 9,8 százalékos részaránnyal, 2019-ben már messze elmarad az EU-ban jellemző, átlagosan 14,2 százalékos GDP-arányos részesedéstől. Ha tartottuk volna az uniós trendeket, 820 milliárd forinttal magasabbak lehetettek volna az E. Alap természetbeni kiadásai, ám ezzel szemben 2005 és 2019 között az ágazat részesedése 9 százalékáról 3,9 százalékra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy ebben az időszakban 3 ezer milliárd forintot vontak el az egészségügyi kasszától.
A költségelvonás pedig rányomta a bélyegét a népesség egészségi állapotára is, amelynek mutatói – ahogyan a nyolcvanas években – úgy a 2010-es évek végén is a sereghajtók közé tartozunk. Bár a várható élettartam idehaza is növekszik, a mortalitási mutatóink nemcsak az uniós, de a visegrádi országok körében is a legrosszabbak. Hasonló a helyzet a megelőzhető halálokok tekintetében, amelyek száma 234 ezer volt 2015-2019 között. Ez pedig nemcsak a gyógyító eljárások, hanem a népegészségügyi rendszer rossz teljesítményét is igazolja.
Drámaian romlottak a különbségek az ellátáshoz való hozzáférésben és a szolgáltatások minőségében. A betegek kiszolgáltatottak, az alacsonyabb jövedelmű rétegek számára óriási terhet jelentenek az egészségügyi kiadások. Miközben az ágazatot folyamatos humánerőforrás-krízis jellemzi, a rendszer alkalmazkodóképessége elégtelen, mindezek eredményeként valamennyi szereplő elégedetlen az ellátórendszer működésével és elveszítette a bizalmát annak megreformálhatóságát illetően.
Miközben a pénzügyi a forrásbővítés feltételeként szabja az ágazat reformját, a többi szereplő magasabb költségvetési ráfordítást követel, mert úgy vélik, csak azután lehet nekilátni az átalakításnak. Orosz Éva szerint egyik hozzáállás sem jó, mert a mostani rossz helyzeten a reform és a kiadásnövelés csak együttesen javíthat.
Kinél van a kassza és a megoldás kulcsa?
Mindehhez azonban az ELTE professzora szerint is gazdasági növekedésre lenne szükség, ahogyan kifejtette ezt a konferencián Király Júlia közgazdász, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának tagja.
Az egészségügyi ágazat költségvetési részesedéséről a kormány dönt, a kassza kulcsa pedig Nagy Mártonnál van, ő a kabinet könyvelője – jelezte előadásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi alelnöke, aki szerint a magyar költségvetés nincs összeomlóban, „sőt, jobban állunk”, mint a 2008-as pénzügyi világválság idején. Ebben szerepe van annak is, hogy a kormány igyekszik visszafogni magát a beruházásokban, amelyeket Lázár János építési és beruházási miniszter „baltával vagdos le”, ott is, ahol nem kellene.
Az állam bevételeit – ahogyan más uniós országokban – nem haladják meg jelentősen a kiadások, az államadósság nem nő tragikus mértékben, bár ezen belül egyre nagyobb a külföldiek felé devizában megvalósuló eladósodás, és emiatt nem lehet számottevően csökkenteni az államadósságot. A kamatcsökkentésben szerepet játszhatna az MNB, ha a stabilitás érdekében tartósan hiteles és jó politikát folytatna.
Az egészségügyre csak tartós gazdasági növekedés mellett tudna nagyobb részt költeni az állam, ám a várható növekedés – a 6-8 százalékos kormányálmokkal szemben – az MNB álláspontja szerint idén 1, jövőre pedig maximum 3 százalék lehet.
Kicsi, nyitott gazdaságú országként növekedésre az innovációból, az új megoldások és szolgáltatások exportjából van reményünk, azonban a kormány az oktatás és az egészségügy leépítésével éppen ezt akadályozza. Egyre több a képzetlen vagy betanított munkaerő, egyre több hulladék az új iparpolitika nyomán. Király Júlia szerint ezért az innovációs stratégiát 2030-ig meghatározó kormányzati tervekben a mostaninál sokkal nagyobb teret kellene kapnia például a gyógyszeriparnak.
Többletbevételekre számíthatna az egészségügy az Európai Unió kohéziós és helyreállítási alapjaiból – már ha érkeznének. Hogy nem jutunk hozzá ezekhez a forrásokhoz, az nem Brüsszel hibája – szögezte le a közgazdász.
