hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Felmentették a betegtársát megölő férfit

A Budapest Környéki Törvényszék jogerősen felmentette az emberölés vádja alól azt a férfit, aki tavaly májusban leszúrta betegtársát a váci kórházban - tudatta az MTI.

A törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését, amit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani, és legfeljebb 15 évig tarthat.

Koszta János, a törvényszék szóvivője felidézte: az akkor 59 éves férfit a váci kórház kardiológiai osztályán kezelték. A férfin a kórházi tartózkodása alatt az a téveszme uralkodott el, hogy az őt kezelő kórház a halálával nagyobb pénzösszeghez jut, ezért az élete veszélyben forog. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az élete megvédése érdekében a kezelőorvosát vagy az utóbb érkezett betegtársai valamelyikét meg kell ölnie.

A vádlott 2013. május 29-én az ebédosztáskor úgy érezte, hogy az élete veszélybe került, ezért a szomszédos ágyon ülő betegtársára támadt, és kétszer hátba szúrta. A sérült életét az azonnali orvosi ellátással sem tudták megmenteni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink