hirdetés

Egészségpolitika

Felfedezésre várnak a betegjogok

Hiába deklarálja törvény a betegjogokat, ha senki nem ismeri őket – ez a summázata a Tárki most elkészült betegjogi kutatásának.

Bár az európai ranglistán (Health Consumer Powerhouse 2009) Magyarország Svédországot is megelőzi a betegjogok kiterjesztésében, a gyakorlatban nem ilyen jó a helyzet – derül ki a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány megrendelésére készült Tárki-kutatásból. Magyarország az elsők közt foglalta törvénybe a betegjogokat, de polgárai nincsenek tisztában azzal, hogy mi a jussuk betegként, idős- vagy gyermekotthon lakójaként. E tudásnak az ilyen intézményben dolgozók is jócskán híján vannak.

Csak minden negyedik magyar tudja, hogy vannak betegként, illetve szociális ellátásra szorulóként jogai, ám amikor a vizsgálók rákérdeztek, mik ezek, egyet sem tudtak említeni. Akik mégis megneveztek valamit, ötven százalékban az ellátáshoz való jogot említették, és csak tizedük tudta, hogy betegként szabadon dönthet arról, hogy mikor távozik a kórházból, vagy akár vissza is utasíthatja az orvos által javasolt kezelést. Az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogáról 7 százalék tett említést.

Csehák Judit, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány elnöke az elmúlt évek jogalkotási dömpingjével, a szabályok túl bonyolult voltával és gyakori változásával magyarázza az ismerethiányt. A betegjogi törvény megszületése óta elvben az orvos javaslata alapján, a gyógyító partnereként a páciensnek kellene döntenie a kezeléséről. Ám ez illúzió, amíg szereplők közül az egyik nem tudja, hogy mi a szabály, a másik meg nem érti: miért éppen az és úgy történik, ahogyan történik. Öt év múlva megismétlik a vizsgálatot, és Csehák reméli, hogy addigra javítanak a helyzeten.

Az alapítványt 2003-ban a kormány hozta létre. Az Országgyűlés kötelezte a kormányt, hogy a betegek panaszaival ne csak az egészségügyi rendszer, illetve a hatóságok foglalkozzanak, hanem egy civil szervezet is. A betegjogi alapítvány megkapta az addig az ÁNTSZ hivatalához tartozó ötvenkét betegjogi képviselő foglalkoztatásának lehetőségét is. A jogvédőkhöz átlagosan havi 1050 panasz érkezik.

A betegpanaszok 30 százalékának a tájékoztatás minősége vagy hiánya az oka, 20 százaléka az alkalmazott hangnem miatt tiltakozik, és csak harmadsorban fordul elő, hogy az ellátás minőségét vagy a körülményeket kifogásolják. Az elmúlt évben a panaszok száma a várólisták és a bonyolultan megfogalmazott, változó jogszabályok miatt növekedett.

Danó Anna, Népszabadság Online

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...