hirdetés

Elefánttá nőttek a fehér egereink

Egyes vélemények szerint a hazai kórházi ágyak negyven százalékán olyan beteg fekszik, aki alkoholproblémájának valamilyen szövődménye miatt szorul ápolásra – írja az MNO.

„Népegészségügyi katasztrófáról” beszélt a hazai alkoholhelyzet kapcsán a Magyar Nemzetnek nyilatkozó addiktológus konzultáns. Nagy Zsolt szerint lehet, hogy 600 ezer magyar alkoholista van, de lehet, hogy számuk már elérte az egymilliót is. Míg a drogok terén az elmúlt néhány évben hatalmas erőfeszítések történtek a megelőzés, a kezelés vonatkozásában is, mindeközben az alkoholizmus mostohagyerek maradt. Ez a szakember szerint azért is érthetetlen, mert a két probléma kéz a kézben jár, azzal a különbséggel, hogy az alkoholproblémákkal élők száma hússzorosa a drogfüggőséggel küszködőknek.

A kialakult helyzet egyik oka, hogy nincsen alkoholstratégiánk, ennek a hiányosságnak a pótlására ráadásul egyelőre nem látszik a politikai akarat. – Olyan, mintha nem vennénk tudomást a nappalinkban ülő elefántról – fejtette ki addiktológiai konzultáns.

Nagy Zsolt arról a különös ellentmondásról is beszélt a cikkben, hogy míg a magyar társadalom egyszerre bátorítja és várja el az ivást az egyéntől, stigmatizálja és kirekeszti azokat, akik nem tudják kezelni az alkoholfogyasztásukat. Ez a legfőbb oka annak, hogy az alkoholistáknak végül csak töredéke kér segítséget. Pozitívumként említette azonban, hogy az ellátórendszeren belül fokozatosan kezd teret hódítani az az új szemlélet, amely már nem a gyógyszeres és kórházi kezelést tekinti az alkoholproblémák leküzdésének elsődleges eszközeként. Helyette egyfajta közösségi alapú, az önsegítés elvét szem előtt tartó, a beteg saját erőforrásaira építő, a felépülésre fókuszáló és a tartós józanságot megcélzó megoldásban hisz – olvasható az mno.hu-n.

 

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...