Felzárkózás helyett leszakadás

Milyennek látja az egészségügy helyzetét általánosságban?

Mindenkinek vannak saját tapasztalatai egészségügyi dolgozóként, de akár betegként vagy hozzátartozóként, eszerint is minősíti a rendszert. Az biztos, hogy nincsen rendben. Sokan reméljük, hogy változás lesz. Sok egészségügyi műhelyben folyik az „újratervezés”, világosan körvonalazva a sokkal jobb egészségügyet. A problémát az odavezető út megtervezésében látom. Ez lehet a legnehezebb. Az egészségügy helyzete az utóbbi évben politikai téma lett, látványos pártvezetői megjelenésekkel. Ezt a kormányzat sem tudta válasz nélkül hagyni, talán belátta, hogy tényleg nagy a baj. 

Évek óta látható a források, a koncepció és a szakmai párbeszéd hiánya. Ami friss, az újabb és újabb közérzetrontó intézkedések bevezetése, amit az érintett egészségügyiek vegzálásnak éreznek. Úgy tűnik, hogy az egészségügyi kormányzat – vélelmezhetően átgondolatlanul – arra törekszik, hogy intézkedéseivel (több adminisztráció, beléptetőkártyák bevezetése, éjszakai rendőri kórteremlétszám-ellenőrzés) igyekszik felgyorsítani a pályaelhagyást, a munkakörülmények javítása, a terhelés csökkentése helyett. A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentős apparátussal ellenőrzi az orvosokat, de vajon megvédi-e őket az inzultusoktól vagy az oltásellenesek egyre erőszakosabb fenyegetéseitől?

Az államigazgatási zsargonban „gerontofil”-nek nevezett finanszírozás nélkül, az idősebb generáció kilépésével az alap- és szakellátás összeomlana. 

Milyen lényegi változások történtek az alapellátásban?

Az alapellátás stabilitását jelenleg a finanszírozás képezi, a háziorvosok bértámogatása 2021 óta változatlan. Ez nem meglepő, hiszenaz állami egészségügyi kiadások reálértéke (a hivatalos 2023. évi költségvetési zárszámadás szerint) 7,8%-kal csökkent. A 2023. évi GDP 4,7%-át költötték erre, míg az EU-átlag 7,7%. 

Az egészségügynek a belügyhöz való átszervezése után, az államtitkár vezetésével létrejött az alapellátási bizottság, amely azóta alig ülésezett, és a reményeink ellenére csak az előzetes döntéskommunikáció helyszíne lett a szakmai párbeszéd színtere helyett. 

Várható-e idén előrelépés a háziorvosi kompetenciák jobb kihasználásában, a jobb betegútszervezésben?

Sajnos nem számítunk rá. Egy friss, az európai kollégák körében végzett, publikálásra váró felmérésünk szerint háziorvosi kompetenciáink nagyon szűkösek. Ez vonatkozik a gyógyszerrendelésre, újrafelírásra, képalkotó vizsgálatokra utalásra egyaránt. A hazai alapellátás felzárkózás helyett leszakadásba került.

A szakmai színvonal emeléséhez hiányzik a forrás. Nyilvánvaló politikai okokból nem érkezik (a „brüsszeli”) pénz, amiből a praxisközösségeket működtetni lehetne, azért a célért, amiért létrehozták. Szakmai szervezeteink még 2023-ban elkészítették a Háziorvosi Hatásköri Lista aktualizálását, de ez még mindig valamelyik minisztériumi íróasztalon fekszik.

Évek óta napirenden van az indikátorrendszer korrekciója. A probléma az, hogy nincs rá forrás, a háziorvosok egymás zsebében turkálnak, hiszen aki jobban teljesít egyik kategóriában, a kevesebbet teljesítő másiktól vesz el. Az összeg egyébként nem nagyon motiváló, hiszen a finanszírozás kb. 5-8%-át jelenti. Szakmai javaslatokat fogalmaztunk meg a döntéshozók felé az indikátorrendszer finanszírozásának bővítésére. Az NNGyK által szervezett szűrőprogramok sajnos kevéssé hatékonyak. Az erre fordított összeg átcsoportosítása a háziorvosi kasszába elegendő ösztönző tudna lenni, hogy kollégáink megszervezzék a mammográfiára utalásokat, koordinálni tudnák a méhnyakszűrést, amelynek elvégzéséről a háziorvosnak sokszor tudomása sincs, és a vastagbélszűrést, amelynek elindulása másfél évtizede nyögvenyelősen működik. Ez tehermentesítené az NNGyK-t is, hogy egyre szélesebbre szabott portfóliójának meg tudjon felelni.

A szakmai párbeszéd hiánya mellett kommunikációs gondok is vannak. Pl. a Kossuth rádió bemondja november végén, hogy a Covid-oltásokat a háziorvosoknál lehet igényelni december 1-jétől, de az ezt a rádiót nem hallgató háziorvosok erről csak 4-én kapnak értesítést. Természetesen nekik kell elmenni a kormányhivatalba a vakcináért.

Kompetenciáink az utóbbi években csak az adminisztrációban bővültek: elektronikus halottvizsgálati bizonyítvány, iskolából mulasztó gyerekek igazolása, a jogosítvány adatainak tisztviselőszintű ellenőrzése, 25 éve változatlan díjazásért.

Hogyan látják ennyi idő elteltével az új ügyeleti rendszer előnyeit-hátrányait a háziorvosok és a betegek?

Valós adataink nincsenek, csak a betegeinktől kapunk eltérő visszajelzéseket. A hivatalos kommunikáció szerint minden tökéletes, csak finomhangolásra szorul. Sok helyen valóban színvonal-emelkedést eredményezett, tán még a hozzáférés is könnyebb lett itt-ott. Önmagában nem rossz ötlet az OMSz által szakmailag és irányításában koordinált ügyeleti rendszer bevezetése, jobb az országosan integrált diszpécserközpont és a triázs. Mindez azonban sokkal több szakmai párbeszédet, jogilag rendezett feltételeket és több forrást indokolt volna. Az ügyeleti rendszer a hazai egészségügy sokadik problémája volt, érthetetlen, hogy ekkora prioritást kapott. A mentőszolgálat kapacitásai nem végtelenek, időnként és helyenként akadozik a kiérkezés, teljesen felesleges volt innen a humán erőforrást átcsoportosítani az ügyeletre. Az idei költségvetési törvény szerint az alapellátásra fordítandó összeget elviszi az ügyeleti rendszer, ez korábban – az önkormányzati támogatás miatt – kevesebb forrást igényelt.

Az alapellátásra kényszerített ügyeleti rendszer megtette hatását, ami a betöltetlen, üres praxisok számának emelkedésében is látható. Bevezetése óta minden eddiginél több, 256 háziorvos hagyta ott praxisát. A pályaelhagyási tendencia főleg a fővárosban lesz majd még nagyobb, ahol szintén elmaradt a szakmai egyeztetés, még az önkormányzati vezetőkkel is, illetve ez többnyire kész tényeket, meghozott döntések közlését jelentette. A háziorvosok joggal nehezményezik, hogy meglévő munkaterhelésük mellé kaptak még havi két kötelező „kényszerműszakot”, idegen munkahelyen, alacsonyabb bérezésért, vagy méltatlan helyzetbe kerülve, hogy helyettesért kuncsorogjanak. A militarizálódó egészségügyben a háziorvosokat is a félkatonai szervezetben működő OMSZ alá rendelnék.

Az egészségügyi rendszer átszervezési terveiből melyiknek lett pozitív hozadéka?

A központosítás az utóbbi évek jellemző tendenciája. Már korábban is megjelent a kórházak központosításánál: GYEMSZI, ÁEEK, OKFŐ. Az utóbbi években is készültek tervek a „nemzeti” laborhálózatról, a képalkotók államosításáról, a kórházi patikák koncesszióba adásáról, de akár az önkormányzati szakrendelők államosításáról is. Vélhetőn politikai szándékból, de akár a racionalitás hiánya miatt, ezekről egyelőre nincs publikus információ. Nehézkesnek tűnik a koncentrált kórházi karbantartó hálózat működtetése, a központosított takarítás. Nyilván máshol csapódik le a profit, de gyorsabbak lesznek-e a javítások, tisztábbak lesznek-e a kórtermek? Hiszen ugyanazok fognak szerelni és felmosni. Legfeljebb még kevesebben lesznek a munkáltatóváltás miatt. A szülők és a benne dolgozók jelentős része szerint nem volt sikertörténet a védőnői hálózat kiszervezése az önkormányzatoktól, ahol napi kapcsolatban és eredményesen működtek. 

A Covid egyetlen pozitív hozadékának az e-recept azonnali és teljes körű bevezetését tartom. Képzeljük el, hogyan működne mindez, ha az eredetileg tervezett felírási igazolással sétálnának el a betegek a patikába. Jó kezdeményezésnek tartom a JIR bevezetését, de ennek még informatikai nehézségei vannak, jellemzően az eltérő IT-rendszerek összehangolása terén. Sajnos az utóbbi évek állami IT-megoldásai ritkán felhasználóbarátok. Az is érdekes, hogy – legalábbis Budapesten – az önkormányzati rendelők jellemzően tudják fogadni az e-beutalót, az OKFŐ-s kórházi ambulanciák és szakrendelők kevésbé. Probléma, hogy az önkormányzatok által, saját területük betegeinek fenntartott szakrendelőkbe máshonnan is szeretnének időpontot foglalni, de ki járulna hozzá az emiatt megnövekedett működtetési költségekhez? Rendezést igényelne az előjegyzett, de meg nem jelent betegek valamiféle szankcionálása.

Mi a helyzet a szakmai utánpótlással?

Sajnos nincs változás. Évek óta többen lépnek ki a rendszerből, mint ahány szakorvost képzünk. Az ide jelentkezők jelentős része sem frissen végzett pályakezdő, hanem megjárta már az egészségügy más, nem gyógyító területeit. Az orvosképzésben továbbra sem vonzó az alapellátás, az alacsonyabb bérezés, a több adminisztráció sajnos nem kínál perspektívát.