Szabó István csúfos reformról és szakmai sikerekről
Egyenes gerinccel
– Ha újra kezdhetné, ismét ezt a hivatást választaná?
– Csak azt mondhatom, hálát adok a jó istennek, hogy ezt az életet és ezt a hivatást adta nekem. A szülészet a legcsodálatosabb, de legnehezebb hivatás is. Segítünk egy újszülött világra jötténél, aki a jövőt jelenti, de pillanatok alatt kell dönteni, nem egy esetben két ember sorsáról. Ezt pedig csak tudással, lelkiismeretességgel, alázattal és szeretettel lehet végezni. Megszámolni sem tudom, hány újszülöttet segítettem a világra. A kollégáimmal mi dolgoztuk ki a világon elsőként a magzat méhen belüli kezelését, mellyel a tüdő érési folyamatát lehet segíteni, illetve az elfolyt magzatvíz visszapótlását, mellyel sok koraszülött gyermek kapott esélyt az életre. Büszke vagyok arra, amit elértem és elképzelni sem tudom, hogy más hivatást űzzek. Természetesen ehhez hozzájárult csodálatos családom támogatása, segítsége és türelme. Az utóbbi években a munkám mellett unokáim jelentik a legnagyobb örömet. Nem tudom, hány tanítványom volt. A munkámat számtalan díjjal jutalmazták. Megkaptam a Magyar Köztársasági Elnök Aranyérmét „gyógyító-oktató és tudományos munkámért”, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, Semmelweis Emlékérmet és még sorolhatnám. A kitüntetések büszkeséggel töltöttek el, de ennél is jobban meghatott, amikor egy orvostanhallgató odajött hozzám és azt mondta: „Engedje meg, hogy megszorítsam a kezét. Professzor úrnál születtem, köszönöm, hogy egész éjjel vigyázott édesanyámra és rám.”
– Honnan hozta magával ezt a pozitív életszemléletet?
– Édesanyám tanítónő volt, édesapám jogot végzett. Tőlük tanultam meg az emberek tiszteletét, szeretetét, megbecsülését. Munkaszeretetük, segítőkészségük, becsületességük volt számomra a követendő példa. Ez adta egész életemben azt az alapot, amire mindig támaszkodhattam. Példát mutattak számomra. Azt vallom, hogy az emberi méltóság tisztelete a legnagyobb erény és a legfontosabb, hogy mások számára hasznosak legyünk. Szerencsém volt, az egyetem elvégzése után 1966-ban kerültem a pécsi klinikára, és elismert orvosoktól tanultam, akik példát mutattak a gyógyító orvos humánumából, a kutatóorvos alázatából. Hat évvel később, 1972-ben lehetőséget kaptam arra, hogy egy éven át Bécsben, akkor Európa egyik legjobb nőgyógyászati klinikáján dolgozhassak. Számtalan olyan módszert tanultam, amelyekről addig itthon nem is hallottunk. Hazatértem után bevezettük azokat a magzat méhen belüli állapotának a megítélésére. Ezek voltak az alapjai annak, hogy a már említett két eljárás kidolgozásával világhírnévre tettünk szert kollégáimmal.
– De itthon keveset hallani a sikerekről. Inkább a feszültség, peres eljárások és egy-két, állandóan visszatérő vitás ügy kapcsán kerülnek reflektorfénybe a szülészek.
– Az otthonszülésre gondol?
– Például, de az abortusztablettát is említhetném.
– Annak ellenére, hogy tavaly „kénytelenek” voltunk előkészíteni az otthonszüléssel kapcsolatos szabályozást, még nem jelenti azt, hogy egyet is értünk vele. Továbbra is azt vallom, hogy otthoni körülmények között sem a szülő nő, sem pedig a világra érkező újszülött nincs a lehető legnagyobb biztonságban.
– Sokan túl szigorúnak tartják az önök által előírt feltételeket.
– Nem baj. Más országokban sem engedékenyebbek a jogalkotók. Nem óhajtunk erről vitázni, az általunk előírt szabályokat be kell tartani, és betartatni – épp az anyák és a magzatok érdekében. Azért tűztük napirendre a kérdést, mivel eddig teljesen szabályozatlanul, a várandós édesanyák állapotától teljesen függetlenül, a rizikótényezőket (ikerterhesség, medencevégű fekvés, koraszülés stb.) figyelembe nem vevő gyakorlat terjedt el hazánkban, amely teljesen ellentmond a józan észnek és az állandóan példaként emlegetett Hollandiában uralkodó elvnek. A mi dolgunk az, hogy minimalizáljuk a veszélyeket. Az abortusztabletta alkalmazásának feltételeit is rögzítettük, de nem rajtunk múlik a bevezetése, a gyártó cég nem kérte a tabletta törzskönyvezését. A média szenzációként tálalta, heteken keresztül úgy tűnt, hogy az egészségügynek ez a legnagyobb gondja. Úgy tüntették fel, mintha az abortusztabletta csodaszer lenne. Sajnos több „szakértő is” hozzászólt a témához, de a nyilatkozatok csak részigazságokat tartalmaztak.
– Nem elég hangosak?
– Elképesztőnek tartom, hogy a szülészet-nőgyógyászat kapcsán e két ügyet emelik a középpontba. De vajon miért esik kevés szó arról, hogy Magyarországon évente 400-500-an halnak meg cervix-carcinomában? Az összes méhnyakrákos eset mintegy 70-80 százalékát a humán papillomavírus (HPV) 16-os vagy 18-as típusa okozza. A 15–45 éves nők körében ez a halálozás második leggyakoribb oka Európában. Magyarország az uniós tagállamok között a második helyen áll a méhnyakrák gyakorisága és a halálozás tekintetében. A HPV elleni vakcina megoldást jelentene, mivel igen hatékony a méhnyakrák megelőzésére, de körülbelül százezer forintba kerül, amit csak kevesen tudnak kifizetni. Konkrét életkor szerinti támogatási javaslatot küldtünk az egészségbiztosítónak. Kértük, fogadják be, támogassák a vakcinákat, de semmi nem történt. A fiatalkorúak fogamzásgátló tablettájára vonatkozó támogatási kérelmünknek sem lett eredménye, pedig tragikus, hogy évek óta az összes terhességmegszakítás közel 10 százaléka – ami több ezer esetet jelent –, 19 év alattiaknál történik. Minden évben több száz 13-14 éves lánynál végezzük el a beavatkozást… De beszélhetünk a rákszűrésről is. A szűrési program irányítása „átcsúszott” az ÁNTSZ kezébe. Az eredmények elmaradtak a várttól, ezért a védőnőket is igyekeztek bevonni a rákszűrésbe, pedig ez ellen az Ápolási Egyesület is tiltakozott. Felmerül a kérdés, ki lesz a felelős, ha a védőnő rosszul veszi le a mintát és esetleg pozitív lelet helyett negatív eredményt kap kézhez a páciens? Mindez a felelősség mellett felveti a kompetencia kérdését is. A minisztérium vezetői csodálkoznak, hogy a szervezett szűrésben ötvenezren vesznek részt, a citológiai diagnosztikai vizsgálatok száma viszont évente kilencszázezerre tehető. Rossz az adatszolgáltatási rendszer…
– …és a nők 30-40 százaléka magánrendelésre jár.
– Valóban, de ez nem jelenthet problémát. Alkothatnának olyan szabályt, amely a nők számára ezen rendelőkben is lehetővé tenné az ingyenes szűrést. Az orvos például nem kérhetne pénzt a vizsgálatért, de a citológiai labor sem kérhetne térítést a magánpraxisban dolgozó kollégától. Állást foglaltunk abban is, hogy azokon a helyeken, ahol az onkológiai rendelés nem megoldott, a nőgyógyászati rákszűréseket mozgó szakorvosi szolgálat keretében végezzék. A kényszerű átalakítások során, az elmúlt két évben, a reformnak csúfolt folyamat közben többször kifejtettük véleményünket, hiába. Először 2006 decemberében egy levélben – és a későbbiek során számtalan alkalommal – felhívtuk az illetékesek figyelmét arra, hogy a kollégium a jövőben is figyeli, s ha kell, kritikával illeti a tárca tevékenységét, hisz a miniszter tanácsadó testületének tekinti a grémiumot. Nem vették figyelembe véleményünket. Megírtuk azt is, biztosak vagyunk abban, hogy a radikális kapacitáscsökkentési tervek mélyreható zavarokat fognak okozni a szülészeti ellátásban. Várható, hogy a nehezen elért európai szintű anya- és újszülött-megbetegedési és halálozási adatok romlanak, nehezebb lesz a nőgyógyászati betegellátás megszervezése a hosszúnak ígérkező várólisták miatt. A szakmai kollégium felhívta a döntéshozók figyelmét arra is, hogy egyes fővárosi kórházak megszüntetése lehetetlen helyzetet teremthet, mivel nemzetközi hírű tudományos műhelyek összeszokott, tapasztalt klinikus szakembercsoportjai szűnnek meg. A szakmai kollégium most is azt szeretné, hogy az egészségpolitika irányítói vonják be a testületet a betegek és egészségügyi ellátó személyzet érdekeit is figyelembe vevő méltányos megoldás kimunkálásába. Elvárjuk, hogy a magyar lakosság részére biztosított szülészeti-nőgyógyászati szakellátás olyan személyi és tárgyi körülmények között történjen, amely nem ront, hanem inkább javít a magyar népet sújtó demográfiai vészhelyzet alakulásán.
– Az elmúlt időszakban szinte valamennyi szakmai kollégiumi vezető tollat ragadott.
– Ennek ellenére nem történt semmi. Esetünkben 15 szülészeti osztályt zártak be, a maradó 75 osztályon megszűnt 1311 ágy; összesen 3285 ágynyi kapacitás maradt az országban. Romlottak a progresszív betegellátás feltételei. Létrehozták a súlyponti kórházakat, de ez ügyben sem kérték ki a kollégium véleményét. Ezeknek a bázisintézményeknek mindenkit el kellene látniuk, a súlyponti szülészetek egy része egyik napról a másikra nem tudta megteremteni sem a szükséges infrastrukturális, sem a szakmai kapacitást a legsúlyosabb betegek ellátásához vagy a koraszülöttek speciális ellátásához. Nem kedvezett ennek a létszámleépítés és a szűkre szabott teljesítményvolumen-korlát. Az egyenesen érthetetlen, hogy a szülés – helyesen – nem tartozik bele a volumenkorlátba, de az újszülött ellátása igen. Soroljam tovább?
– Sokat látott, tapasztalt, hiszen 1966-ban kezdte pályafutását, 1993 és 2007 között irányította a pécsi klinikát, nyolc évig a Magyar Nőorvos Társaság elnöke volt, örökös tiszteletbeli elnök, most pedig a szakmai kollégiumot irányítja. Most, hogy miniszterváltás volt, mit remél?
– Az ember mindig remél. Tudom, hogy a miniszterek ténykedését nagyban befolyásolja a politika. A jelenlegi miniszter nyilatkozatai az egészségügyi ellátás javításának irányába mutatnak. Remélem, hogy az elhatározását végig is tudja vinni. Ehhez támogatást kell kapnia a kollégiumoktól, de támaszkodnia is kell azok véleményére, tanácsaira. A közvéleménynek azonban tudnia kell, nem az orvosokon múlt az ágazat kudarca. Vissza kell állítani az egészségügy presztízsét.
– Melyik úton induljunk, hogyan érhetnénk ezt el?
– Például úgy, hogy egy pozícióért ne adjuk el egymást. Ki kell állni egymásért. Ha már a jó isten az embernek egyenes gerincet adott és kiemelte az állatvilágból, hogy az arcát a Nap felé fordítsa, akkor maradjon egyenes a gerince, és ne menjen vissza a csúszómászók közé.
Tinnyei Mária