hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Egészségügyi reformtanácsokat venne Pintér

A Mérce szerint a Belügyminisztérium az egészségügyi rendszert érintő „stratégiai és komplex átalakítási tervek” kidolgozására szerződne a Boston Consulting Grouppal.

A korrupció feltárásával foglalkozó K-Monitor teljesen „véletlenül” derítette ki, hogy a koronajárvány idejére bevezetett speciális közbeszerzési szabályok hatálya alatt a Belügyminisztérium az egészségügyi rendszert érintő „stratégiai és komplex átalakítási tervek” kidolgozására szerződne a Boston Consulting Group (BCG) névre hallgató tanácsadó céggel. A BCG arról lehet ismert a magyar hírfogyasztóknak, hogy ez a cég dolgozott ki egészségügyi reformtervezetet Szlovákiában is.

A magyar sajtóban az elmúlt hetekben több hír is megjelent arról, hogy a Pintér Sándor vezette tárca venné kezébe az egészségügyi rendszer átalakítását. Azt az ágazatért elvileg felelős Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter is elismerte: kérte a belügyminisztert, hogy „szervezési tapasztalatait” bocsássa az EMMI rendelkezésére a magyar egészségügy struktúrájának áttekintésében, esetleges átalakításában.

Ebben a kontextusban teljesen logikus lenne a BCG-vel való együttműködés, a globális tanácsadócég magyar leányvállalata ugyanis részt vett már a szlovák egészségügyi rendszer átvilágításában, és átalakítási javaslatok megfogalmazásában. Erről a vállalat projektvezetője, Újlaki Ákos több interjúban is beszélt, például a Porfolio.hu-nak és a Népszavának is. A tanácsadó ezekben az interjúkban nagy vonalakban felvázolta a javasolt átalakítások irányát. A szlovák reformtervek nem az egészségügyre fordított költségek növelése, hanem a meglévő ráfordítások hatékonyabb elköltése által 20 százalékkal növelnék az ágazat hatékonyságát és 30 százalékkal az ellátás minőségét.

A koncepció szerint a szlovák kórházi rendszer jelentős átalakításra szorul, ugyanis magas a kihasználatlan ágyszám, a betegek hosszú ideig maradnak kórházban, magas a megelőzhető halálesetek aránya, és sok helyen alacsony a rendszer kihasználtsága, így az orvosok nem tudnak elegendő tapasztalatra szert tenni a széleskörű minőségi ellátás biztosításához.

A BCG által megfogalmazott javaslatok így többek között az ágyszámok csökkentését és a kisebb kórházak bezárást is tartalmazza.

A teljes információ

(forrás: Mérce)

Könyveink