hirdetés

Drágulhat a kóla és a chips - százmilliárdos pluszbevétel

Az elképzelés szerint a cigarettán és az alkoholos italokon kívül a chipsek és szénsavas üdítőitalok után is dobozonként 10 forintos egészségügyi hozzájárulást vezetnének be - egyebek között ezt tartalmazza az egészségügyi kormányzat számára összeállított akcióterv javaslatuk.

A tavaly nyáron megalakult kórházi egyesület elképzelései szerint az új térítési díjat az egészségtelen gyorséttermi étkekre is ki kellene vetni, így például a hamburgerek után is be kellene fizetni. A tíz forintos díj kiszerelési egységenként értendő, vagyis a dobozos üdítők és a kétliteres flakonok is ugyanannyival drágulnának. Éves szinten százmilliárdos bevétellel számolnak.

cola chipsA nagy megyei kórházakat tömörítő szervezet, amelynek elnöke Csiba Gábor, a Borsod megyei kórház főigazgatója - 18 pontos akciótervének több pontja lefedi a kormányprogramot, ám néhány új elképzelést is tartalmaz. Eszerint újra a kamarák hatáskörébe utalná a kierőszakolt hálapénz elleni fellépést. A kórházak gyógyszerellátásában a kiskereskedelmi csomagolás helyett „lédig" kiszerelést javasolnak. Ettől önmagában 15 százalékos vagyis több milliárdos megtakarítást lehetne elérni az egészségügyben - állítják.

Az egyesület 18 pontos egészségügyi akcióterv javaslata:

  1. ”E-alap”: Egységes, egy nemzeti kockázat közösségen alapuló állami biztosító legyen.
  2. Finanszírozás legyen szükséglet alapú: azaz fel kell mérni az igényeket területenként és hozzárendelni a kapacitásokat. Meg kell szüntetni az intézmények közötti igazságtalan különbségeket. 100 milliárdos adóssága van a kórházi rendszernek
    1. Ebből 40 milliárdot – mert ez hiányzik -, mint 1 havi finanszírozás haladéktalanul vissza kell tenni a rendszerbe. Amíg ennek költségvetési háttere nincs meg, két hónapról 1 hónapra csökkentsék az OEP intézményi kifizetéseit a teljesítmény elszámolás után.
    2. 60 milliárdot megfelelő struktúraátalakítási koncepció mentén kell szétosztani.
    3. Teljesítmény elvű, a betegségek progresszivitását elismerő, a jelenlegi várólista hosszát felére csökkentő finanszírozás szükséges.
  3. Be kell vezetni:
    1. alkoholra
    2. dohányra
    3. csipszre, hamburgerre, szénsavas üdítőitalokra: kiszerelési egységenként 10.- forintos egészségügyi hozzájárulást (évente 100 millárd forintos bevétel prognosztizálható)
  4. Kórházak gyógyszer ellátásában kiskereskedelmi gyógyszer kiszerelés helyett „lédig” kiszerelés jogszabályi környezetét meg kell teremteni. (15 %-os belső gyógyszer kiadáscsökkentés)
  5. Az egészségügyi Intézmények közüzemi díjait maximalizálni és központi megállapítását javasoljuk.
  6. Uniós források: újra kell értékelni minden 2010. március 15 után odaítélt támogatást.
  7. Haladéktalanul fel kell függeszten, vagy felülvizsgálni:
    1. Minimum
    2. Rezidens
    3. Patika liberalizáció rendeleteket
    4. Rehabilitációs járulék egészségügyben történő alkalmazását
    5. A kórházi elszámolási nyilatkozatok megszüntetése.
  8. Tulajdonosi struktúra: Többségi köztulajdont preferálunk, nagyobb állami befolyást kérünk.
  9. Működtetési jog:
    1. A működtetési jog többségi köztulajdont jelentsen
    2. Földrajzi egységenként 1 működtetői joggal bíró intézmény csoport legyen.
  10. Szakmai struktúra: sürgősségi ellátás, megelőzés, szűrés, rehabilitáció elsődlegessége javasolt.
  11. Intézményi struktúra:
    1. Alapellátás: adminisztráció csökkentése, területileg differenciált összegű kártyapénz.
    2. Újragondolni a kistérségi járóbeteg-központok feladatait.
    3. A feladatok újra határozása a „nagy betegségek” (onkológiai, kardiovascularis, traumatológiai, gyermek ellátás) kezelését centrumokba kell szervezni. Az egyéb betegségek ellátása területi intézményekbe kerüljön.
    4. Rendezni az Egyetemek - Klinikák, valamint az Egyetemek és Országos Intézetek viszonyát.
  12. Progresszivitás: vissza kell állítani, de nem az Intézmények progresszivitását, hanem a betegségek progresszivitása szerinti ellátást.
  13. Informatika: Az egészségügyi ellátórendszer informatikai egységesítése, a papíralapú dokumentumok visszaszorítása szükséges.
  14. Betegszállítás: Rendet kell csinálni, államosítást javaslunk.
  15. Mentés: a betegirányítást össze kell hangolni a földrajzi egységenkénti ellátásszervező intézménnyel, a működtetési jog birtokosával
  16. Jogok érdekképviselet:
    1. vissza kell állítani a kamarák 2007 előtti jogosítványait.
    2. A kikényszerített hálapénz eseteket büntessék a kamarák.
    3. Az egészségügyi dolgozó bántalmazásáért magasabb büntetési tétel járjon.
  17. A Szakmai Kollégiumok kiüresedtek, sokszor önérdeket képviselnek, rendszerüket-feladatukat újra kell gondolni.
  18. Humánerőforrás:
    1. Orvosok jogállása rendezendő
    2. Rezidens rendeletet vissza kell vonni
    3. Egészségügyi dolgozók életpálya modelljét ki kell dolgozni.
Tinnyei Mária
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

cimkék

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...