hirdetés

Csalódás a bérígéret, lépnek az érdekvédők

Elkeseredettek, ezért soron kívüli egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi kormányzattal az ágazati érdekvédők, írja a Népszava. Magyarázatot várnak arra is, hogy mi történt a múltheti kabinetülésen azokkal a bértábla javaslataikkal, amelyeket a megelőző ágazati egyeztetéseken még a kormányzat képviselői is támogattak.

Mind a szakdolgozók, mind az orvosok mind az egészségügyben a gazdasági, műszaki területen dolgozók béremelésére több variációs javaslat készült. Ezt a reprezentatív szakszervezet MSZ-EDDSZ által vezetett tárgyalásokon a kormányzat is támogatta. A kabinet ülését követő tájékoztatón azonban már csak a szakdolgozók négylépcsős béremelése került szóba.

Elszomorító, megdöbbentő – kommentálta a lapnak Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt, hogy a kormány nem döntött az orvosok, és a műszakiak bérének emeléséről. Hozzátette: hosszú hónapok óta egyeztettek a tárcával, ezért is érthetetlen, és óriási elkeseredést okoz az, ami történt, illetve nem történt meg.

Nem tudjuk értelmezni a bejelentést – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Szerinte az idei évre bejelentett 8 százalékos emelésről már korábban döntött a kormány, abban csak annyi az újdonság, hogy a kifizetését előrehozták novemberről júliusra. Hozzátette: „de nem tudjuk, hogyan értelmezzük a felhasználandó összeget sem. A kormányszóvivő 35 milliárdot mondott, mint a 2019-re szánt bérfejlesztési összeget, ám ez sokkal nagyobb keret, mint amennyire a bejelentett béremeléshez szükség van. Annak a havi költsége, 2,4-2,6 milliárd forint, azaz az év végéig összesen 12,5 milliárd lenne.

Balogh Zoltán arról is beszélt, hogy az ágazati érdekegyeztetésen három bértábla javaslat beterjesztéséről döntöttek. Bár azok különböző koncepciók szerint készültek, ha bármelyik is megvalósult volna közülük, akkor idén júliustól 25 százalékkel emelkedne a szakdolgozók bére. A ciklusból hátralévő két és fél év végére pedig összességében ugyanúgy 76 százalékkal keresnének többet az érintettek, mint ahogyan azt a kormányszóvivő ígérte. Balogh Zoltán szerint az általuk benyújtott – a periódus elején nagyobb ütemben emelő - javaslatot az is indokolta, hogy a januári garantált bérminimum korrekciókkal a bértábla alsó része „összecsúszott”. Azért is javasolták, hogy most egy nagyobb arányú emelést adjon a kormány, hogy ezt a bérfeszültséget meg tudják szüntetni. Ha most júliusban csak a már bejelentett nyolc százalékos emelés lesz, akkor körülbelül 4-5 ezer embernek attól még nem lesz több pénze a borítékban.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...