hirdetés
2024. december. 20., péntek - Teofil.

BM: Vége a dőzsölésnek!

Magyarországon minden beteg számára biztosított az állapotának megfelelő egészségügyi ellátás, közölte a Belügyminisztérium.

Mint írják: "A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kijelölő határozatainak célja, hogy az egészségügyi ellátórendszerben bármely okból, időtartamban keletkező ellátási kapacitáscsökkenés esetén is biztosított legyen valamennyi beteg ellátása. Ezeknek a határozatoknak bárki által történő félreértelmezése kizárólag a közvélemény megtévesztését szolgálja.

Közismert: a munkaerő kölcsönző vállalkozások 2024. január 1-étől nem húzhatnak hasznot az egészségügyből. A profitéhségtől hajtva kórházak, szakdolgozók zsarolásától és megfélemlítésétől sem visszarettenő vállalkozásoknak tudomásul kell venniük, vége a dőzsölésnek. Az egészségügyi kormányzat nem hátrál meg, a közfinanszírozásból a jövőben egyetlen fillér sem növeli ezeknek a társaságoknak a bankszámláját. Az egészségügy elkötelezett dolgozói pedig véget vethetnek gátlástalan kizsákmányolásuknak, és az egészségügyi szolgálati jogviszony keretein belül folytathatják munkájukat", áll a közleményben.

(forrás: Belügyminisztérium, MTI-OS)

Könyveink