hirdetés

Ismét posztolt Kunetz Zsombor

Újabb 20 kórházi osztály leállásáról született határozat

A Szent János Kórházhoz "hasonlóan sikeresen kezdi az új évet" néhány megyei centrumkórház is, írja legújabb posztjában Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.

Facebook-bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a hét végén a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ frissítette a honlapját, és felrakott még 20 kijelelölő határozatot, amelyek az ország különböző egészségügyi intézményeiben különböző osztályok részleges vagy teljes leállását jelentik be 2023 decemberétől, 2024 januárjától. Így a Szent János Kórház nemcsak a belgyógyászati feladatát nem tudja részlegesen ellátni, hanem a komoly baleseti sérültek ellátását, de az ittas sérültek ellátását sem tudja biztosítani. Az előbbi esetben épületfelújítással magyarázza az intézmény a kapacitás csökkenését, míg az ittas sérültek ellátása megszüntetésének okait nem magyarázza a határozat.

A Szent János Kórházon kívül néhány megyei centrumkórházat is érintenek a határozatok. Mint Kunetz írja, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Centrum Kórházban az arc- és szájsebészeti ellátás akadozik immár mondhatni hagyományosan, ugyanitt a tüdőgyógyászati és légzésrehabilitációs fekvőbeteg ellátás nem lesz elérhető, és szűnik meg a teljes kapacitása ebben az évben. A Heves Vármegyei Markhot Ferenc Centrum Kórházban a szemészet ügyeleti ellátását nem tudják biztosítani, az ügyeleti időben érkező betegeknek Debrecenbe kell menniük ellátásért. A Komárom Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház az urológia ügyeleti és fekvőbeteg szakellátást, míg a budapesti Szent Margit Kórház a gasztroenterológiai ellátást és a gyomor- bélrendszeri vérző betegek ellátását nem tudja biztosítani. Mindez a szakértő megjegyzése szerint azért rendkívül hátrányos a kórház ellátási területén élők számára, mert ugyanez az ellátás a Szent Jánosban sem elérhető, így egyrészt a vérző betegeket a mentőszolgálattal utaztatni kell a pesti oldalra, másrészt a még működő kórházakban a gasztroenterológiai várólisták fognak elviselhetetlenné válni.
 
A kijelölő határozatokat az NNGYK honlapján itt lehet megtekinteni.

 

(forrás: Facebook)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...