hirdetés
2024. december. 20., péntek - Teofil.

Több osztály leáll a Szent János kórházban (Frissítve!)

Nem csak a II. kerületi kardiológiai betegeket nem tudja ellátni a Szent János kórház, írja a 444 Kunetz Zsombor bejegyzése nyomán.

Kunetz Zsombor, a Röntgen blog szerzője most újabb, a kórházzal kapcsolatos, január 3-i keltezésű dokumentumokat közölt a Facebookon, írja a lap.

Ezek szerint "Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy földbe állt az Észak-budai Szent János Centrum Kórház a II. kerületi ellátás tekintettében biztosan, de úgy egyébként is." Mint Kunetz írja: karácsony előtt a III. Belgyógyászat a Kardiológia jelentette be, hogy nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket, most a Gasztroenterológia, az Endokrinológia és anyagcsere Osztály, valamint a Neurológia állt le a II. kerület számára teljesen, valamint a Neurológia és az Endokrinológia a XII., XXII. kerületek számára is.

Nem tudja ellátni a János Kórház a Storke ügyeleti feladatait, és a gyomor-bélrendszeri vérző betegek akut ellátását sem az érintett kerületekben.
 
A lap szerint az érintett betegeket más budapesti kórházak látják el; a változások 2024. március 31-ig élnek.
 
„Tájékoztatást kérek az egészségügy vezetésétől arról, mi történik a János-kórházban, miért építik le a II. kerületiek ellátását, illetve van e bármilyen tervük a helyzet megoldására” – írta Facebookján Örsi Gergely kerületi polgármester.
 
Az ATV Híradó megkeresésére a kórház megerősítette a dokumentum valódiságát. Ám mint írták, a dokumentum „tartalmának értelmezése sajátos és téves, hangulatkeltésre alkalmasan rosszindulatú.”

A kórház sajtóosztálya emlékeztet rá, hogy 2024. január 1-től betegbiztonsági okokból munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül nem biztosítható az ápolási képesség. „A szabályozásnak megfelelően intézményünk az elmúlt egy évben számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy minél kevesebb vállalkozó és személyes közreműködő bevonásával szervezze meg a betegellátást, jelentősen csökkentettük a közreműködői óraszámot. A biztonságos betegellátás érdekében a belgyógyászati (kardiológia, diabetológia, gasztroenterológia) és a neurológia ellátások esetében végrehajtott átszervezés érintette az adott osztályok ágyszámait és területi ellátási kötelezettségeit. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek az osztályok „leállnak”, hanem azt, hogy egy átmeneti időszakban ugyan csökkentett ágyszámmal és kisebb területi ellátási kötelezettséggel, de minden szakmában továbbra biztosítják a betegellátást.” Hozzátették, hogy társintézményekkel együttműködve folyamatosan biztosított a II. kerületi betegek megfelelő ellátása is.

(forrás: 444.hu, Facebook, ATV)

Könyveink