hirdetés

Bizonytalanná válhat a hévízi gyógykórház sorsa

A Turisztikai Ügynökségnek már nem feladata, hogy a kórház megfelelő színvonalú működése biztosított legyen, szúrta ki a közlönyben a Magyar Narancs.

A kormány visszavonja a Hévíz turizmusának fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1506/2023 kormányhatározat 5. és 6. pontját – szúrta ki a határozatot a szilveszter napján megjelent, több mint háromszáz oldalas Magyar Közlönyben a Magyar Narancs.

A hivatkozott, 2023-ban kelt kormányhatározat a fürdővárosban tervezett fejlesztésekről és felújításokról szól. A döntés szerint a Hévízgyógyfürdő turisztikai célú vagyonelemeinek – beleértve a Hévízi-gyógytó, valamint a Hotel Spa Hévíz – üzemeltetését a Magyar Turisztikai Ügynökség által irányított cég látja majd el a gyógykorház helyett, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig 100 millió forintot ad ezen üzemeltető cég megalapítására. 

A cég, a Hévíz Gyógyfürdő Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. létre is jött 100 millió forint tőkével, tulajdonosa a magyar állam, a jogokat az MNV és a Turisztikai Ügynökség gyakorolja.

A kormányhatározatban benne volt, hogy a kormány felhívja "a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy az Ügynökség vagy az Ügynökség tulajdonosi joggyakorlása alá kerülő társaság útján a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház (a továbbiakban: Kórház) fenntartójának a bevonásával gondoskodjon a Kórház jelenlegi színvonalon történő folyamatos működését biztosító intézkedések és források meghatározásáról, továbbá az ehhez szükséges együttműködési megállapodás megkötéséről".

Vagyis a Hévíz Gyógyfürdő Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. a kórházzal köteles együttműködni és gondoskodnia kell a megfelelő működtetésről.

Nos, szilveszter óta már nem. Az említett kormányhatározat ugyanis visszavonja ezt a passzust. A Turisztikai Ügynökségnek ma már nem feladata, hogy a kórház megfelelő színvonalú működése biztosított legyen, nem kell a Hévíz Gyógyfürdő Üzemeltető Zrt.-nek egyezkednie a kórházzal.

A hévízi gyógykórház 2023 nyara óta nem a megyei kórház, hanem közvetlenül az Országos Kórházi Főigazgatóság irányítása alá tartozik. A város így csak ahhoz kap lehetőséget, hogy végignézze, mi lesz a gyógykórházával.

heviz4evszak képe a Pixabay -en.
heviz4evszak képe a Pixabay -en.

(forrás: Magyar Narancs)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...