hirdetés
2025. november. 13., csütörtök - Szilvia.
hirdetés

Bezárt kórházi ajtók rejtik el az egészségügy válságát

A Direkt36 legújabb nyomozásából kiderül, hogy miközben a kormány politikai okokból nem hajt végre kórházbezárásokat, addig a színfalak mögött folyamatosan zsugorodnak ezek az intézmények.

A nap, amikor Jánosnak nem jutott hely a Szent Imre kórház túlzsúfolt sürgősségi osztályán, nem egyszeri alkalom volt az intézményben. Az osztály vészes túlterheltsége mindennapos. A Direkt36-nak a kórház több dolgozója is elmondta, hogy a sürgősségi osztályon gyakran előfordul, hogy 20-25 fekvőbeteg várakozik egyszerre, mert nincs elég ágy a többi osztályon, ahol elláthatnák őket.

„A pótágy pótágyának a pótágyán is fekszenek betegek” – fogalmazott egy orvos, aki ismeri a sürgősségi osztály működését. Egy másik orvos szerint arra is van példa, hogy egy-két napot is eltöltenek a betegek a sürgősségi fektető részlegén, mert nincs szabad ágy, így nem tudják elhelyezni őket az osztályokon. Ráadásul nemrég több szakorvos is felmondott a sürgősségi osztályon, ezért belgyógyászokkal próbálják meg pótolni a kiesőket. Ez a helyzet annak ellenére alakult ki a kórházban, hogy hivatalosan 541 aktív fekvőbetegágyuk van. A valóságban azonban ebből átlagosan 70 üres, vagyis nem gyógyítanak rajtuk betegeket. A Direkt36 munkatársai is tanúi voltak annak, hogy több osztályon is bezárt kórtermek sorakoznak az üres folyosókon. Elsősorban a szakdolgozóhiány miatt ugyanis az elmúlt években jelentősen csökkentették a fekvőbetegágyak számát. Tehát miközben a sürgősségin rengeteg a beteg, a kórház más részei konganak az ürességtől.

Mindez újabb tünete a magyar egészségügy spontán leépülésének, amely az elmúlt években látványosan felgyorsult: a működő fekvőbetegágyak száma egyre nagyobb ütemben csökken. Jellemző, hogy nemcsak ott csuknak be kórtermeket – hivatalos kifejezéssel „tartósan szüneteltetnek ágyakat” –, ahol kevés a beteg, hanem sokszor ott is, ahonnan elfogynak az egészségügyi dolgozók.

A jelenség az állami adatbázison alapuló statisztikáink szerint Budapest kórházaiban a leglátványosabb. A kialakult helyzet a betegeknek és a dolgozóknak is rossz. A kórházi dolgozók munkáját nehezíti a szakemberhiány, míg a betegeknek sokszor várniuk kell az ellátásra, ha egyáltalán hozzájutnak. Ráadásul az intézmények egy része csak végső esetben jelenti be az ágyak szüneteltetését, így a valóságban annál is súlyosabb lehet a probléma, mint amit a hivatalos statisztikák mutatnak.

Tavalyi adatok szerint a kórházban az ágyak 13 százaléka „tartósan szünetel”, ami magasabb az országos, 8,45 százalékos átlagnál. Azokat az ágyakat nevezik szünetelőnek, amelyeket fél évnél hosszabb ideje nem használnak betegek ellátására. A Szent Imrében kialakult magas arány különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy ez az intézmény Budapest egyik legsűrűbben lakott részét, a teljes Dél-Budát látja el.

A helyzet azonban ennél is rosszabb. A Direkt36-nak több kórházi dolgozó is azt állította, hogy jelenleg a hivatalosnál jóval több ágy szünetel a kórházban: a szakdolgozóhiány kritikussá válása miatt számos osztályon csökkent az ágyszám. A kórházi dolgozók szerint rendszeresen előfordul például, hogy a belgyógyászati ügyeletet csak más osztályokon dolgozó ápolókkal tudják biztosítani.

A pszichiátrián, amely a kórház B épületében található, tavaly az ágyak több mint 40 százaléka szünetelt, miközben a fennmaradó helyeken nagy volt a zsúfoltság.

Nem a Szent Imre kórház az egyetlen egészségügyi intézmény, ahol egyre kevesebb ágyat használnak, hanem országos jelenségről van szó.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) évente megjelenő, kórházi ágyszámokra vonatkozó adatainak elemzése alapján egyértelmű, hogy az utóbbi néhány évben egyre több az olyan ágy, amit nem használnak a magyar kórházak.

A lap részletes kérdésekkel kereste a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat, a Belügyminisztériumot, és az Országos Kórházi Főigazgatóságot (Okfő) is, de egyikük sem reagált a Direkt36 megkeresésére.

A teljes cikket ITT olvashatja

Luciana Vieira Lu képe a Pixabay-en
Luciana Vieira Lu képe a Pixabay-en

 

(forrás: Direkt36)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...