hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Békássy: Hozzá kell nyúlni a háziorvosi körzetekhez

Az elmúlt két évtizedben tapasztalt demográfiai változások miatt indokolt a változtatás a háziorvosi körzetek struktúráján. Az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos az InfoRádióban.

"A körzethatárok módosításával kapcsolatos igény már régóta megfogalmazódott a szakmai körökben is, úgyhogy mindenféleképpen indokoltnak tartjuk, hogy a tartósan betöltetlen körzetek helyzetét valamilyen módon kezeljük" – mondta az InfoRádióban Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos.

A betöltetlen körzetek száma évről évre egyre növekszik: mára már több mint 730 körzet ilyen. Ennek oka csak részben a valós humánerőforrás-hiány, a betöltetlen körzetek másik felében a körzetstruktúrával kapcsolatos problémák állnak. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta – mióta a háziorvosi körzeteket privatizálták – a körzethatárokhoz nem lehetett hozzányúlni.

Lényeges statisztikai adat az is, hogy 2001-ben szinte számra megegyezően ugyanannyi háziorvosi körzet volt Magyarországon, mint napjainkban. Az elmúlt két évtizedben viszont rendkívül kedvezőtlen demográfiai változások voltak: a lélekszám több mint 700 ezerrel csökkent a KSH adatai alapján, valamint az országhatáron belüli belső migrációs folyamatok is indokolttá tették a. változtatást a háziorvosi körzetek struktúrájában.

A kormányzat által tervezett átalakítás korábban önkormányzati hatás- és feladatkör volt. Az önkormányzatok képviselő-testületei dönthettek a körzethatár-módosításokról, most a tervezet arról szól, hogy bizonyos esetekben – legfőképpen a tartósan betöltetlen, illetve új körzetek létesítése esetében – ezt az önkormányzati hatáskört az Országos Kórházi Főigazgatóság Alapellátás-fejlesztési Igazgatóságához helyezik át, és ott szakmai-módszertani szempontok alapján születnének meg a döntések az optimális üzemi méretű háziorvosi körzetekről.

A rendelettervezet a gyermekpraxisok esetében 600 főben, felnőttpraxisok esetén pedig 1200 főben minimalizálja a körzetek méretét. "Úgy gondolom, alapvetően ez egy jó szakmai megközelítés, hiszen több százra tehető jelenleg Magyarországon azon körzeteknek a száma, amelyek ezen létszám alatt funkcionálnak" – tette hozzá Békássy Szabolcs.

A teljes információ hanganyaggal

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink