Az utolsó pillanatig bíztak, aztán elértek a falig

 A hosszú beszélgetésből négy kérdést idézünk fel:

- A Kormány szerint erkölcsi kérdés, hogy aki itt jár egyetemre, ne vigye az adófizetők pénzén vett tudását külföldre. Önnek erről mi a véleménye?

- Elvi alapon el tudok képzelni olyan lehetőséget, hogy megfinanszírozom a hallgató képzését, és ezért elvárok valamit. Csakhogy akkor vállalni is kell valamit ennek fejében, de a mostani szerződésekben ilyen vállalás nincs. Az állam mondhatná azt, hogy ennyi vagy annyi ideig itthon kell dolgoznia a diplomásnak, de akkor garantálja a megfelelő színvonalú munkalehetőséget. Persze piacgazdaságban erre kicsi az esély. (...) Ami a dolog praktikus részét illeti: nem látom, hogyan lehet majd a tartozást behajtani. Húsz éven át kell követni egy évfolyam sorsát. Már hallani olyan ötleteket, hogy majd ilyen céllal létrehozott cégek igazolják, hogy a diplomás itthon dolgozik, miközben külföldön van.

- A másik pont, amely bekerülhet az alaptörvénybe, a kancellárok kinevezése. (Az alaptörvény negyedik módosítását ma tárgyalja a parlament.  A szerk.) Ez egyértelműen korlátozná az egyetemi autonómiát.

- Senki nem tudja pontosan, mit jelent az elképzelt kancelláriarendszer. A sokat hivatkozott német modellben a kancellárt a szenátus, vagy az egyetemhez tartozó felügyelőbizottság választja, a munkáltatói jogot pedig a rektor gyakorolja. Ezt be lehet vezetni. Ha ennél többről van szó, akkor nem lehet látni azt, hogy ki lesz az egyetem felelős vezetője, ugyanis a gazdasági és a szakmai kérdéseket nem lehet elválasztani egymástól, azok szervesen összefüggenek. Nem lehet olyan egyetemi döntést hozni, amelynek ne lenne gazdasági kihatása. Az egyetemeket az arra felhatalmazott hatóságok folyamatosan ellenőrzik. A gazdasági főigazgatót most is a Kormány nevezi ki. Itt a kincstári főfelügyelő, aki monitorozza a működést. Nem látszik, miért kellene kancellári rendszer. Egyébként meg gazdálkodási autonómia nélkül nincs autonómia.

- A Kormány kényszermegoldásaiban az a kínlódás érződik, amit a tandíj tabusításával maguknak okoztak. Ön tandíjpárti?

- Sosem tandíjban gondolkodtam, hanem tandíj- és ösztöndíjrendszerben. Egy ilyen rendszerben a tandíj üzenete az, hogy amit a hallgató kap az egyetemtől, annak anyagi értéke van. Ami érték, azért fizetni kell. Másfelől pedig lennie kell egy olyan ösztöndíjrendszernek, amely lehetővé teszi, hogy az arra alkalmas diákok a szociális helyzetüktől függetlenül is kiteljesíthessék, ami bennük rejlik. Olyan ösztöndíjrendszerre van szükség, amely a felsőoktatásban  tartja a tehetséges, de hátrányos helyzetű hallgatókat is. A Kormány azzal, hogy eltörölte a keretszámokat, komoly bevételtől fosztja meg az intézményeket. Eddig a keretszám és a ponthatár együtt határozta meg, hogy ki kerül államilag finanszírozott helyre, és ki térítéses képzésre. Ebben a tanévben a 16 szak kivételével nem tudni, miért jönnének be a hallgatók az önköltséges szakokra. (...)

- Miért van az, hogy csak mostanában bírálják a Kormány felsőoktatás-politikáját nyíltabban? Az előző kormányzati ciklusban a rektori konferencia rendszeresen és bátran ki mert állni az akkori oktatásirányítás intézkedései ellen.

- A rektorok általában a tárgyalásokban bíznak. Az utolsó pillanatig bíztak. Sokáig emiatt tűnhetett úgy, hogy bátortalanok a rektori konferencia megszólalásai. De most elértünk a falig – olvasható a nol.hu interjújában.