hirdetés

Az akadálymentesítés is része a Magyar falu programnak

A Magyar falu programban több mint 18 millió forint hazai forrásból újult meg az orvosi rendelő a csaknem 400 lakosú, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszainokán.

A Magyar falu program alapvető célja az ötezernél kevesebb lakosú településeken élő emberek életminőségének javítása, a kistelepülések népességmegtartó erejének erősítése – mondta az átadáson Gaal Gergely, a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítésért felelős miniszteri biztosa. A programok minden évben követik azok igényeit, akik számára ezeket kiírják, e pályázatoknak mindig is része volt az akadálymentesítés, de ebben is szintet tudnak lépni – fűzte hozzá.

Tapolczai Gergely, az Országgyűlés Népjóléti bizottsága fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsági elnöke felajánlotta segítségét és az érintett szervezetektől ajánlásokat kér arra vonatkozóan, hogy a Magyar falu programban kiírt akadálymentesítések részletekbe menően mit tartalmazzanak. Ezzel is segítik, hogy a program elemei a településen élők igényeinek minél inkább megfeleljenek. Tapolczai Gergely jelnyelvi tolmács közreműködésével azt közölte, hogy Magyarországon körülbelül egymillió embert érint a fogyatékosság témája, közvetlenül vagy a családon keresztül. Kiemelte, az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott országos fogyatékosságügyi program legfontosabb alapelve az egyetemes tervezés. Ebből kiindulva a legfontosabb cél, hogy minél több településen minél több középület, közszolgáltatás akadálymentes legyen, egyenlő esélyű hozzáférést biztosítva mindenkinek. Kitért arra, hogy 2015-ben jött létre a 4 milliárd forintos infokommunikációs akadálymentesítés projekt. Ezáltal az országos érdekvédelmi szervezetek megvalósították régóta vágyott céljukat: például a siket- és nagyothallók esetében a kontakt videós jelnyelvi tolmácsszolgáltatást, a vakok és gyengén látók esetében a "távszem" videós akadálymentesítést.

Tapolczai Gergely az országos léptékű programok mellett ugyanolyan fontosnak tartja a helyi szintű akadálymentesítést. El lehet majd mondani egyszer, hogy "egy teljesen akadálymentesített országban élünk" – tette hozzá.

A beruházás során kicserélték az orvosi rendelő nyílászáróit, korszerűsítették a fűtést, hőszigetelték a külső homlokzatot és akadálymentesítés is történt. A fejlesztésnek köszönhetően javul a gyógyítás színvonala és csökkennek az üzemeltetési költségek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink