hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

750 település orvosi rendelői újulnak meg

Hétszázötven település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg négymilliárd forint értékben a Magyar falu program idei forrásaiból – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán a Heves megyei Nagykökényesen.

Gyopáros Alpár közölte: az orvosi rendelők fejlesztésére és az orvosi eszközpark korszerűsítésére, bővítésére kiírt pályázat eredményeit szerdán tette közzé a Miniszterelnökség. A döntés értelmében a kormány 143, orvosi rendelők építésére, illetve felújítására benyújtott pályázatot támogat, míg orvosi eszközök beszerzésére 607 településnek biztosít forrást.

Tavaly erre a célra több mint 900 település kapott támogatást, ezzel együtt két éven belül immár 1600-1700 település részesült ezekből a forrásokból – mondta a kormánybiztos. A 2019-ben nyertes pályázatokból "a legjobb ütemben, még a koronavírus-járvány megérkezése előtt valósultak meg az egészségügyi fejlesztések". Bár a kistelepüléseket kevésbé érintette súlyosan a betegség, az ott élők biztonságérzetét feltétlenül erősítette, hogy felkészülten néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal. Tavaly és idén egy másik fontos, alap-egészségügyi ellátást érintő pályázati lehetőséggel is segíti a kabinet a falvakat, hiszen orvosi szolgálati házak épülhetnek a program keretében azokon a településeken, ahol legalább fél éve betöltetlen a háziorvosi praxis – ismertette, hozzátéve, reményeik szerint ez legalább 30 helységben szünteti meg az eddigi orvoshiányt.

A Magyar falu program kiemelt célja a kevesebb mint 5000 lakosú kistelepülések népességmegtartó erejének növelése. Ezt szolgálja az a kilenc jogcímen meghirdetett pályázat, amelyek mindegyike a helyi életminőség javításához nyújt segítséget. Ezekre eddig idén már csaknem 8000 támogatási kérelmet adtak be az érintett önkormányzatok és történelmi egyházak. A Magyar falu program egyik meghatározó pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelynek hatása már érzékelhető. A magyar kistelepülések százaiban, ezreiben elkezdődött a fiatalok visszatelepülése, és ezzel párhuzamosan csökkent a elvándorlás mértéke is.

Nagykökényes eredményeit méltatva Gyopáros Alpár arra is kitért: az 579 lakosú falu elmúlt évben benyújtott pályázatainak mindegyike sikeres volt, összesen csaknem 52 millió forint nyert az önkormányzat. A kormánybiztos elmondta: Heves megyében több száz, a programra benyújtott pályázatot támogatott a kormány tavaly mintegy 3,2 milliárd forint értékben. A megye mellékúthálózatának több mint hetven kilométer hosszú része újult és újul meg 2019-ben és idén.

Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a Magyar falu program nagyon fontos szerepet tölt be a kistelepülések életében. Pályázatai egyszerűek és hatékonyak, ezért is sikeresek. Úgy fogalmazott: "A magyar vidék élni szeretne, ezért a kormány nem csupán eddig, de a 2021-es költségvetés készítése során is mindent megtesz, hogy ezt a törekvést segítve növelje a vidéki települések életképességét."

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...